Utat mutatnának

2021.04.09. 09:24

Képzést indít a szegedi Suncity Triathlon Team

A koronavírus-járvány miatt még mindig képlékeny a Suncity Triathlon Team idei versenyprogramja, de Gábe Tamásék ezekben az időkben sem tétlenkednek, alapképzést indítanak a triatlonozni vágyók számára.

T. A.

Gerincproblémái miatt a nyár óta nem tudott biciklin edzeni a szegedi Suncity Triathlon Team elnöke és egyben versenyzője, Gábe Tamás, akit nemrég a ko­­ronavírus is utolért. Mi­­után mind a sérülésből, mind a be­tegségből felgyógyult, nagy erővel vetette bele magát a készülésbe, ám a lendület sajnos rajta kívül álló okok miatt hamar alábbhagyott.

– Készülünk becsülettel, csak sajnos továbbra sem na­gyon látjuk, hogy mire. A nyári Ultrabalaton volt az egyik verseny, amivel kapcsolatban a felkészülés elején kitűztük célul az indulást, de éppen két napja érkezett az értesítés, hogy a vírus miatt októberre halasztják – mesélt a füstbe ment tervükről Gábe Tamás.

A Tisza-parti egyesület el­­nöke azonban a vírushelyzet­ben is próbálja megfogni a po­­zitív lehetőségeket, ugyanis a tavalyi évben a pandémia alatt triatlonoktatói szakvizsgát tett (érdekesség, hogy Szegeden mindössze három személynek van ilyen képesítése), így a 10 éve meglévő úszóedzői szakmája mellett már ezzel a vizsgával is rendelkezik, ami nagy segítségére lehet terve megvalósításában.

– Sosem vezet eredményre, ha valaki megfelelő segítség nélkül kezdi el ezt a sportot. Meggyőződésem, hogy egy szak­­képzett edző mindenképp szükséges, mert a helyes futó-, kerékpár- és úszótechnika együttes megtanulása szak­ember­től a legegyszerűbb. Ezt a segítséget adnánk meg képzésünkkel a triatlonozni vágyóknak, és itt nemcsak a versenysportolókra gondolok, hanem minden olyan emberre, aki szeretne megismerkedni ezzel a csodás sportággal. Meg akarjuk mutatni, hogy merni kell lépni a változások felé, nem szabad sajnálni a befektetett munkát, emiatt indítottunk egy alapcsoportot az egyesületen belül – foglalta össze Gábe, majd hoz­­zátette, a Suncity Triathlon Teamet egyébként igen szerteágazó egyéniséget alkotják, a csapatban található ügyvéd, orvos, ügyfélszolgálatos, diák és többgyermekes anyuka egyaránt, színes a paletta.

A szegedi egyesület programjába egyelőre heti három futó- és két kerékpáros edzés tartozik bele, ehhez jönnek majd az uszodák nyitását követően az úszófoglalkozások. Minden je­­lentkező számára egyéni edzésterv készül, és az első időszakban lehetőség van egy ingyenes, rövid próbaidőszak igénybevételére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában