Szilágyi Péter minden versenyével a vb-re készül

2021.05.27. 09:47

Felrázta az eső

A Tabon rendezett középtávú országos duatlonbajnokságon egy korosztályos 3., összetett 5. helyezéssel indította be versenyszezonját a szegedi vasember.

Tóth Alex

Kellett már a versenyzés, annyi szent. Szilágyi Péter számára remek lehetőséget adott az erőfelmérésre a Tabon rendezett országos duatlonbajnokság, amelyen idén először állhatott rajthoz téthelyzetben. A szegedi triatlonista több kiíráson is részt vesz a következő időszakban, amelyek során igyekszik formába lendülni az év legnagyobb megmérettetésére, a hawaii Ironman-világbajnokságra.

10 kilométer futás, 68 kilométer biciklizés, és zárásként újabb 10 kilométer futás várt az indulókra, egy lejtőkkel, emelkedőkkel, és éles kanyarokkal tarkított pályán, amely az alföldi Szilágyinak is okozott kellemetlen perceket. Ennek ellenére összességében pozitívan értékelte a versenyt, pláne a tapasztalatszerzés szempontjából.

– Mivel év eleji verseny volt, a rutin hiányával is meg kellett birkóznom. Ezt szépen össze kell szedni, fel kell építeni, és így is sikerült ez a verseny – kezdte lapunk érdeklődésére, majd kitért rá, egy rossz döntés is befolyásolta a végeredményt. – Volt egy megbeszélt taktika, amit egyeztettünk az edzőmmel, én, ahogy kell, nem azt hoztam – mondta nevetve.

– Döntöttem az első futásnál, és a vezető boly ritmusát vettem fel, gondoltam, hátha ebből ki tudom hozni a legjobbat. Sajnos nem sikerült, emiatt utána szenvedős volt számomra az egész verseny, nagyon elkészültek a lábaim – emlékezett vissza Szilágyi, majd hozzátette, később a biciklin az időjárás segített neki visszarázódni a megfelelő tempóba.

– Jött egy hideg zuhany a biciklin, hirtelen szeles, esős idő ért minket. Ott már annyira rosszul voltam, hogy inkább jó hatással volt rám, és utána már egy kiegyensúlyozott, jó tempóval futottam le az utolsó 10 kilométert. Sikerült még két pozíciót javítanom, így az ötödik helyen érkeztem be. Nem vagyok elégedetlen, de lehetett volna jobb is. Inkább úgy fogalmaznék, hogy elsőre rendben volt – értékelt.

A szegedi sportoló versenynaptára már készen van, és meglehetősen sűrű időszak következik számára. Hamarosan Keszthelyen áll rajthoz a középtávú országos triatlonbajnokságon, majd júniusban egy olimpiai távú országos versenyen vesz részt, és a világbajnokság előtt még a magyar hosszútávú ob-re is nevez. Szilágyi Péter elmondta, kellenek ezek a versenyek, hiszen fontos elemei a világbajnoki felkészülésnek. Az egész idei programját annak jegyében rakták össze, hogy csúcsformában rajtolhasson majd októberben Hawaiin, élete eddigi legnagyobb versenyén.

Címkék#Tab#duatlon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában