Helyi sport

2021.08.15. 12:00

A kupával kezdenek

Munkatársunktól

Jánoshalmán indítja a tétmeccseket a St. Mihály. Archív fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

A hölgyeknél közeledik a bajnoki rajt, ám előtte kupaküzdelmekkel kezdődik meg az új idény. A sorozat új neve Simple Női Kupa. A kupa első fordulójában a nyolc NB I.-es klub még nem lép pályára, ott lesz viszont az NB II.-ben érdekelt KÉSZ-St. Mihály, valamint a Bordány SK is: a homokháti csapat ugyan nem indul nagypályás bajnokságban ebben a szezonban, és egyike annak a két csapatnak, amely nem szerepel az első két liga valamelyikében.

Mint azt Kiss-Patik Péter, a bordányi klub elnöke elmondta, a lányok évek óta beszélnek arról, hogy jó lenne egyszer nagypályás mérkőzést játszani, most pedig meglepetésből be is nevezte őket a sorozatba.

Jánoshalmán indítja a tétmeccseket a St. Mihály.
Archív fotó: Karnok Csaba

A csapat edzője Rácz Tamás, tanítványai abszolút teher nélkül léphettek pályára az NB II. Keleti csoportjában érdekelt Szolnoki MÁV FC ellen. A bordányiak célja, hogy hosszú távon nagypályás bajnokságban szereplő női csapatot indíthassanak. A meccset végül 3–0-ra a Szolnok nyerte.

A KÉSZ-St. Mihály FC tornagyőzelemmel melegített a kupafordulóra, miután hibátlan mérleggel megnyerte a Gyulán megrendezett felkészülési tornát.

A házigazda mellett az MTK U19 és a Szolnok volt a csapat ellenfele, amely mindhárom mérkőzést kapott gól nélkül nyerte meg. Holnap 17 órától Jánoshalmán, az Arany Bácska csapata ellen játszanak a szegedi lányok a kupában. A csapat a Keleti csoportban szerepel majd az augusztus 28-án rajtoló NB II.-ben, ahol az Eger vendégeként kezdi meg a szezont.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában