Robog a Balástya

2021.10.17. 18:43

Már a Vudu babát is bevetné a St. Mihály

delmagyar.hu

20210911 Algyő Algyő–Bordány megyei I. osztályú foci mérkőzés. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország

Fotó: Frank Yvette - illusztráció

A kilencedik forduló után is megőrizte veretlenségét a megyei II. osztályban a listavezető FK 1899 Szeged, míg az öt mérkőzéses győzelmi sorozatot író Balástya már a tabella második helyén áll.

Pénteken este mórahalmi albérletben, villanyfény alatt látta vendégül a Zákányszék a Balástyát. A hazaiak lakodalom miatt hozták előrébb a mérkőzést, a villanyfényes időpont miatt pedig hazai környezetben nem tudták lejátszani azt. Nagyjából fél órán át jól tartották magukat Kuti Ákosék, ezt követően viszont a szünetig négy gólt is szerzett a vendégalakulat. Szépen és jól játszott a Balástya, ennek eredményeként pedig még a második félidőben is rúgott két gólt. Magabiztos sikerük sorozatban ötödik győzelmüket jelentette, amellyel már a tabella második helyére jöttek fel.

A kiemelt találkozón a Csengele már a negyedik minutumban megszerezte a vezetést. A St. Mihály kapufáig jutott, a vendégek is eljutottak komoly gólhelyzetekig, de újabb gól már nem született.

Megtört a mindszenti jég az újabb Tisza-menti rangadón, miután ezúttal hátrányból már nyerni tudott Szegváron. A hazaiak vezettek, majd zsinórban három vendéggól született. Egy-egy kiállítás és gól született mindkét oldalon, három ponttal távozhatott a Mindszent.

A Sándorfalva is hosszabb sorozatot zárt le Csanyteleken, miután öt győzelem nélkül lejátszott összecsapást követően 4–2-re nyert Kurucsai András csapata.

A Mártély–Székkutas mérkőzést elhalasztották, november 20-án 13 órakor játsszák le.

St. Mihály–Csengele 0–1 (0–1)

Szeged, KÉSZ Sport Aréna, 30 néző. Vezette: Hegyesi Gábor – (Pap Zs, Barna).

St. Mihály: Vér – Csobán R., Csobán K., Huszár (Nagy N., 70.), Belaidi, Szilágyi, Baján, Kovács B. (Farkas B., 81.), Klippel, Fábián-Saleh, Magyar. Edző: Lehota István.

Csengele: Mindák – Kócsó (Bosánszki M., 80.), Lesták, Dorogi, Nagy T., Barta, Nagymihály, Novák, Tóth Szi. (Veresi, 85.), Bárkányi, Szalai. Játékos-edző: Bosánszki Mihály.

Gólszerző: Barta (4.).

Jók: Magyar, Huszár, Klippel, ill. Mindák, Bárkányi, Tóth Sz., Barta.

Lehota István: – Vennünk kell egy Vudu babát és agyon szurkálni, mert ami velünk történik az elmúlt hetekben, az már átok. Ismét végig támadtuk a mérkőzést, amelyen már a negyedik percben hátrányba kerültünk. Kapufákat rúgtunk és ziccereket alakítottunk ki, de megint egygólos vereséget szenvedtünk… Remélem, most már vége szakad ennek a sorozatnak!

Kun-Szabó Tibor: – Szezonbeli legkönnyebb sikerünket szereztük Tápén. Ellenfelünknek helyzete sem volt, gólunk mellett számtalan ziccert hibáztunk.

Zákányszék 0 (0)

Balástya 6 (4)

Mórahalom, 50 néző. Vezette: Kádár Németh Zoltán (Burzon, Juhász Sz.).

Zákányszék: Ótott-Kovács Sz. (Bende) – Jójárt (Nyári), Papp N. (Dani Sz.), Dani P., Bakó (Makra), Farkas Sz., Kuti (Sebők), Mityók, Fodor, Trója, Tanács. Játékos-edző: Kuti Ákos.

Balástya: Prcic (Slobodyan) – Bitó I. (Szerencse), Papp B. (Mágocsi), Horváth Cs. (Fekete), Papp D., Vámos T., Nagymihály, Vámos N. (Batancs), Tóth G., Kormos, Vér. Edző: Kiss Máté.

Gólszerzők: Horváth Cs. (35.), Vámos N. (39.), Papp B. (40.), Papp D. (42.), Batancs (59.), Mágocsi (67.).

Jók: senki, ill. mindenki.

Szegvár 2 (1)

Mindszent 4 (1)

Szegvár, 150 néző. Vezette: Ruzicska Máté (Nagy K., Minda).

Szegvár: Bihari G. (Csillagkuti) – Terbán, Szabó J., Bihari D., Puhala, Nagy R., Nana R. (Bánfi), Papp Zs. (Szűcs), Rácz, Józsa (Bereczki), Vigh. Edző: Bagi Endre.

Mindszent: Lucza – Galambosi, Szobácsi (Antal Á.), Ménesi, Bartyik N., Csikós (Varga R.), Bartucz M., Mucsi, Tóth L., Rakozov (Homoki), Hortobágyi (Szőke). Edző: Bartucz Sándor.

Gólszerzők: Puhala (8.), Vigh (66.), ill. Vigh (24. – öngól), Bartucz M. (55.), Hortobágyi (62.), Csikós (88.).

Kiállítva: Rácz (41.), ill. Mucsi (70.).

Jók: Terbán, Puhala, Vigh, ill. mindenki.

Tömörkény 0

Üllés 0

Tömörkény, 20 néző. Vezette: Mígh Tamás (Nagy G., Kószó).

Tömörkény: Sallai Sz. – Fodor, Kovács K., Bugyi I., Ocskó, Pozsár J. (Sallai R.), Sarusi, Szeri, Boldog, Ferenczi, Pozsár K. Játékos-edző: Sallai Róbert.

Üllés: Fekete Já. – Ornyik, Kozla (Mészáros), Gyuris Zs., Gyuris N., Jánk, Gyuris M., Fekete Jó., Kormos A., Bazsó F., Polgár E. Edzők: Bazsó Ferenc, Polgár Attila.

Jók: Fodor, ill. mindenki.

Szegedi Pázsit SE 1 (0)

FK 1899 Szeged 2 (1)

Újszentiván, 30 néző. Vezette: Pap Zsigmond Csaba (Minda, Paczér).

Szegedi Pázsit SE: Berta – Csíkos, Obi, Ludányi (Huszta), Hegedűs (Török), Elek, Márkus, Lévai (Bodor), Szeles, Csonka, Veimpert. Edző: Arató Tamás.

FK 1899 Szeged: Papp M. – Bürgés (Tóth Á.), Tóth G. (Hegyesi P.), Bárkányi, Mucsi, Csuka, Hegyesi B., Dézsi (Frankó), Lengyel, Martinkovics (Dóra J.), Kovács L. (Nagy Torma). Edző: Herczeg Gábor.

Gólszerzők: Szeles (52.), ill. Martinkovics (7.), Frankó (73.).

Jók: Obi, ill. Papp M.

Csanytelek 2 (1)

Sándorfalva 4 (2)

Csanytelek, 200 néző. Vezette: Burzon Márk (Fodor, Mucsi).

Csanytelek: Boda – Nagy B., Gémes, Faragó, Nagy I. (Sepsik, Urbán), Bartus R., Lévai, Kurucz, Forgó, Kósa, Mrlják (Bencsik). Játékos-edző: Forgó Tamás.

Sándorfalva: Franciskovic – Kádár-Német (Kiss S.), Borgulya, Csikós, Tóth A., Huszka (Tóth T.), Kalapács, Tápai (Ciurgiu), Szanka Á., Törköly, Bárkányi. Edző: Kurucsai András.

Gólszerzők: Bartus R. (3.), Sepsik (58.), ill. Csikós (14.), Törköly (22. – 11-esből), Faragó (63. – öngól), Tápai (74.).

Jók: mindenki, ill. Tóth A., Tápai, Kalapács.

A 10. forduló programja:

Vasárnap, 12 óra: Balástya–Mártély. 14.30: Csanytelek–Tömörkény, Sándorfalva–Zákányszék, Székkutas–Szegvár, Mindszent–Szegedi Pázsit SE, FK 1899 Szeged–St. Mihály, Csengele–Üllés.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában