Őszi bajnokok lettek

2021.12.22. 20:30

Kapusa 19 góljával őszi bajnok a KÉSZ-St. Mihály FC

Az első osztályba visszajutást tűzte ki célul a KÉSZ-St. Mihály FC női labdarúgócsapata, amely tizenkét mérkőzést követően az NB II. Keleti csoportjának őszi bajnoka lett.

Becsei Dávid

Fotó: St. Mihály

Miután búcsúzott az NB I.-től, a nyáron átalakult a St. Mihály labdarúgókerete, amelynek ve­­zetőedzője Major László lett. 

– Nehéz feladat elé állított bennünket a kiesés, hiszen az NB I.-es szintű keretünkből három-négy játékos maradt a kezdőcsapatunkból. Akik viszont nem távoztak, vagy éppen új igazolások, becsületesen végig csinálták a felkészülést és az erős másodosztályban küzdöttek, hiszen az első két helyezett feljut. Megtaláltuk a közös hangot a lányokkal, egy jó ősz után így az a célunk, hogy a tavasszal feljutást jelentő pozícióban zárjunk a tabellán – árulta el lapunknak Major. 

A legtöbb rúgott és a legke­vesebb kapott gól hozzájuk fű­­ződik. 

– Részrehajlás és nagyképűség nélkül mondhatom, a legjobb támadójátékot mutattuk be, de a védelmünket is sikerült stabilizálni a Szegeden tanuló Pacsutával és az Aradról szerződtetett Marceával – jegyezte meg a tréner. Hozzátette, ha lesz lehetőség, bővíteni szeretné a keretet, akik feljutás esetén is fontos láncszemek lehetnének. Az ősszel mindössze tizenöt fővel dolgozott, de a sérülések és betegségek szerencsére elkerülték a csapatot. 

A KÉSZ-St. Mihály legnagyobb riválisa az Újpest lesz, míg a Debrecennel szemben a hétpontos előny már picit megnyugtatóbb a feljutást szem előtt tartva. A góllövőlistát a szegedi Papp Szidónia vezeti huszonhét találattal, míg az a Tamara Skoric, aki tavaly még a csapat kapusaként szerepelt, idén tizenkilenc lőtt gólnál tart. 

– Centerposzton problémánk adódott, így Tamara ki­­váló súlypontemelkedésének kihasználása mellett döntöttünk. Átbeszéltük, milyen hely­­zetekben hogyan támadja a kaput, és ez olyan jól sikerült, hogy rengeteg fejesgólt szerzett – magyarázta Major. 

 

Az NB II. Keleti csoport állása

 

 1.St. Mihály12110167–333 
 2.Újpest12102062–832 
 3.DVSC-DEAC12822551726
 4.Hatvan1281337–1025 
 5.Monor1262451–2020 
 6.Nyíregyháza12615351819
 7.Kazincbarcika1261524–1719 
 8.Nagykáta12516363016
 9.Gyula12516383916
 10.Nyírség1231828–3210 
 11.Szolnok12201028306
 12.Eger12201014826
13.Cigánd1200121 –170 0   

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában