2022.01.05. 11:15
Új lendületet kaptak
Mozgalmas évet zárt a szegedi Sportmánia, ugyanis teniszezője, Udvardy Panna a világranglistán feljött a 98. helyre, az egyesület pedig költözött, ami komoly és hasznos váltás a klub életében.
A szentesi Drahota-Szabó Dorka szép eredményeket ért el párosban 2021-ben. Archív fotó: Karnok Csaba
Fotó: Karnok Csaba
A 2020 tavaszán berobbant koronavírus-járvány nagyban érintette a teniszéletet is, hiszen a külföldi utazások, ezáltal a nemzetközi versenyek a legtöbbször ellehetetlenültek. Ennek ellenére 2021-ben egyre inkább erőre kapott a sportág és a Hajnal Tenisziskola által immár nyolc éve létrehozott Sportmánia Közhasznú Egyesület, amelynek teniszezői kiemelkedő sikereket értek el.
– Kiváló évünk volt, miközben helyszínt váltottunk. Egy hosszú távú koncepciót alakítottunk ki a Szegedi Tudományegyetemmel, és átköltöztünk a Liget Edzőközpontba, ami egy fantasztikus hely. Ez új lendületet ad az egyesületünknek – árulta el lapunknak a Sportmánia alapítója, Hajnal István.
A szegedi klub legnagyobb sikereit Drahota-Szabó Dorka és Udvardy Panna könyvelte el 2021-ben.
– Párosban szép eredményeket ért el Dorka, legalább három tornagyőzelme született, köztük egy 25 ezer dolláros díjazású nemzetközi versenyen. Itthon csak az országos bajnokságon lépett pályára, ahol az elődöntőben szélviharban vereséget szenvedett, párosban viszont nem találtak legyőzőre. A szuperligás női csapatunk a harmadik helyen végzett, ami gyönyörű eredmény, mert egy olyan MTK-tól kaptunk ki, amely a FED-kupa-indulókat vonultatta fel. A juniorok közül kiemelném Virághalmi Viktort, akivel egyre inkább beérik a munkánk gyümölcse. Egyéniben négy közé jutott az ob-n. A férficsapatunk bronzérmes lett a másodosztályban, ami nagyjából a maximumot jelenti, mert feljutni nem akartunk – értékelte Hajnal a sportmániások évét.
2022 a szintlépés éve lesz a szentesi születésű Drahota-Szabó Dorka pályafutásában is, mivel heti három-négy alkalommal Budapesten, a Nemzeti Edzésközpontban tréningezik majd Babos Csaba iránymutatása szerint, ami komoly előrelépés lesz számára.
A legnagyobb Sportmánia-siker viszont a kaposvári születésű Udvardy Pannához fűződik, aki első Csongrád-Csanád megyei teniszezőként 2021 végére az egyéni világranglista 98. helyére jött fel. Erre korábban senki sem volt képes a szegedi csapatból.
Szegedi hírek
- Tovább dolgozna Dorozsmáért a Fidesz és a KDNP jelöltje
- Lecsutakolták az oroszlánokat – Videó
- Bébibumm a Szegedi Vadasparkban – a látogatók előtt született meg az alpaka csikó
- Szeged egyre népszerűbb turisztikai célpont
- Néptáncosoké lett az Agóra a hétvégére – Galéria