Helyi sport

2022.11.04. 15:13

Fontos meccs előtt áll a St. Mihály

Utolsó őszi idegenbeli meccsét játssza a KÉSZ-St. Mihály Szeged a női labdarúgó NB I.-ben szombaton.

V. P.

Egy ártalmatlan szituációban sérült meg a St. Mihály kapusa.

Fotó: Gémes Sándor

Két Mol Fehérvár elleni győzelem után idegenbeli meccsel folytatja a bajnokságot a KÉSZ-St. Mihály Szeged. A bajnokin aratott 3-1-es győzelem öröme nem volt felhőtlen, mert a találkozó utolsó perceiben vállsérülést szenvedett a csapat kapusa, Csontos Zsanett.

– Egy erős szúrást éreztem a vállamban, és nem is tudtam felemelni a karomat. Hétfőn Szentesen voltam ultrahangon, ahol megállapították: a bicepsz-ín ment ki a helyéről. Sajnos nagy az esélye, hogy nem kerülhető el a műtét. Azért is bánt a dolog, mert már készültek arra, hogy lecserélnek, az utolsó percekben történt az eset. Megvisel a helyzet, mert úgy érzem, jó formában voltam – mondta a St. Mihály kapusa.

A szegediek eddig háromszor játszhattak hazai környezetben, ezeken pedig még veretlenek. Kilenc forduló után 10 ponttal a hetedik helyről várhatja a folytatást a St. Mihály.

– Végre Szegeden játszhatunk, a hazai pálya pedig mindig pluszt ad az embernek. Eddig jól szerepelünk, de úgy érzem, még mindig több van bennünk. Elsősorban fejben kell elhinnünk, hogy ennél is többre vagyunk képesek, de azt gondolom, jó úton haladunk – tette hozzá Csontos Zsanett.

A lányok idén utoljára lépnek pályára idegenben szombaton, 13.30-tól a Kelen otthonában játszanak.

– Természetesen a többi csapat ellen is szeretnénk pontot szerezni, de nekünk a Kelen elleni mérkőzés lesz a legfontosabb a hátralévő találkozók közül – zárta Csontos Zsanett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában