Női vízilabda OB I.

2023.01.24. 15:05

18 órán belül duplázik a Szentes

A helyi rangadó után tizennyolc órán belül kétszer is medencébe ugrik itthon a Valdor Szentes, míg a Szeged SZTE-re Egerben vár bajnoki szerdán.

Becsei Dávid

A Szegedre és a Szentesre is két bajnoki vár ezen a héten a női bajnokságban.

Fotós: Vidovics Ferenc

Ötgólos különbség volt a Szentes és a Szeged között a helyi rangadón az elmúlt héten előbbi javára, mégis mindkét edző alapvetően elégedetten értékelhette a látottakat. Ezen a héten újabb két mérkőzés vár mindkét együttesre a női vízilabda OB I.-ben. 

Merész vállalkozásba kezdenek a szentesi lányok, akikre két fontos meccs is vár. Először szerdán 19 órától a Tatabányát fogadják, majd csütörtökön 13 órától azt az Egert, amely holnap 12.30-tól még a Szegeddel játszik hazai környezetben. 

Változatlan a női OB I. lebonyolítása, vagyis az első négy helyezett az alapszakasz végén elődöntőt játszik, majd döntőt a bajnoki címért. A többiek viszont helyosztót, amelyeken számítanak az addig elért eredmények egymás ellen, így kiemelten fontos, hogy közvetlen riválisok ellen ne szenvedjen vereséget a Valdor Szentes. Ez adja meg a rangját ma esti mérkőzésének a Tatabánya ellen, amely eddig mindössze négy pontot gyűjtött, a Kurca-partiak viszont már kilencet. Egy mai győzelemmel lépéselőnybe kerülhetne az ötödik helyért folytatott harcban a Szentes a Kerülettel szemben, mivel Kudella Pannáék meglepetésre nem tudták legyőzni otthon a Tatabányát (8–8). 

Szerdán a Szegednek, csütörtökön a Valdornak lesz a megerősödött ellenfele az Eger. A hevesiek még versenyben vannal a nemzetközi porondon, az Euro Kupa negyeddöntőjében a görög Vouliagmeni ellen játszanak először ezen a hétvégén idegenben. A két csongrád-csanádi csapat elleni mérkőzést így az erre a párharcra való felkészülésnek szentelheti a magyar kupa-győztes. Természetesen a Tiszavirág Sportuszoda sem marad meccsek nélkül. Szombaton 15 órától a női, 17 órától pedig a szegedi férficsapat játszik a BVSC-vel. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában