Balogh Béla-tanítványokat keresnek

2023.02.11. 10:00

Életben tartják a legendás edző emlékét

Jövőre lesz húsz éve, hogy szegényebb lett egy meghatározó alakkal a szentesi sportélet. A 2004-ben elhunyt Balogh Béla edzői pályafutása alatt gyerekek százaival szerettette meg a vízi életet. Az egykori tanítványok most összefogtak, hogy emlékhellyel és -túrával tisztelegjenek egykori mesterük előtt.

Majzik Attila

Fotó: St. Jupát SE

– Én 1985-től egy jó öt évig kajakoztam, az egy nagyon jó időszak volt az életemben. Jó helyen voltunk, nem izgult értünk az édesanyánk. Imádtunk kint lenni a Tiszán, nyáron minden hétvégén versenyre jártunk. A téli edzéseket már nem annyira szerettük a Dózsa-házban, de az is hozzátartozott – emlékezett vissza mosolyogva sportolói éveire Csurgai Erika.

A szentesi hölgy Valkai Zsolttal és néhány egykori sporttársával együtt határozta el, hogy összegyűjtik az egykori Balogh-tanítványokat. A célra egy csoport is létrejött a legnagyobb közösségi oldalon, a Spartacus kajak-kenu Facebook-csoporthoz már mintegy hatvanan csatlakoztak. Ide várják azokat a régi sporttársaikat, akik az 1960-as, '70-es vagy a '80-as években fogtak evezőt vagy lapátot a kezükbe Balogh Béla irányítása alatt.

Fotós: St. Jupát SE

A tervek szerint a nyáron találkozhatnak újra a régi sporttársak: júniusban a volt Szpari csónakháznál szeretnének emlékhelyet állítani, és egy emléktúrával is tisztelegnének volt mesterük előtt. A túra nem csak a vízre korlátozódik majd, sétálva is lehet teljesíteni, ráadásul a távokat is ki-ki maga válogathatja majd meg edzettségi állapota szerint. A lényeg, hogy ezáltal is életben tartsák a legendás edző emlékét.

– Balogh Béla az az ember volt, akit mindenki szeretett. Sokan neki köszönhetjük a Tisza és a sport szeretetét, ma is jó szívvel emlékszünk rá. Az emlékhely létrehozása is ezt bizonyítja – tette hozzá Csurgai Erika.

Akik szintén a legendás edző kezei alatt pallérozódtak és nem szeretnének lemaradni a nyári találkozóról, azok a [email protected] e-mail címen jelentkezhetnek, de csatlakozhatnak a Spartacus kajak-kenu Facebook-csoporthoz is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában