Helyi sport

2023.10.05. 16:34

Elveszítette a kupa első meccsét a szegedi jégkorongcsapat

Bár 4–1-re is vezettek, végül 7–4-es vereséget szenvedtek.

Delmagyar.hu

Megvan a második szegedi bajnoki siker.

Hazai környezetben kezdődött a Goodwill Pharma Szeged szezonja, amely másfél év után újból a szegedi műjégpályán játszhatott. A magyar kupa első fordulójában a Budapest Jégkorong Akadémia U21-es csapata volt a Tisza-partiak ellenfele.

Kiválóan kezdett a szegedi csapat, amely az első harmadban megszerzett előnyét a második játékrész elején gyorsan háromgólosra növelte. Szépítettek ugyan a fővárosiak, de Tamási góljával visszaállt a háromgólos előny, 4–1.

A folytatásban egyre fáradt a Szeged, amely nem tudta megállítani a nagy tempóban játszó ellenfelét, és a budapestiek egy 4–0-ás harmaddal fordítottak, és 7–4-re megnyerték a párharc első meccsét. A visszavágót jövő kedden rendezik Budapesten. Az első fordulóból a három továbbjutó mellett a legjobb vesztes csapat is folytathatja szereplését a magyar kupában.

Pék György: Remekül bírtuk a meccs elejét, meg is lepődtem, hiszen ellenfelünk szinte profi csapat, minden nap edzenek. Ennek ellenére is jól tartottuk magunkat, sikerült tartani a taktikát, zártan védekeztünk, a helyzeteinket pedig belőttük. A második harmad felétől már látszott a sebességfölény, ami később el is döntötte a mérkőzést. Ami a kapuscserét illeti, ezt egy felkészülési meccsnek tekintettük, igyekeztem mindenkinek lehetőséget adni, hiszen egyetlen kapussal nem lehet nekifutni a szezonnak. Bízom benne, hogy ahogy egyre jobbak leszünk, egyre több nézőink is lesz a szezon során!

Goodwill Pharma Szeged–Budapest Jégkorong Akadémia U21 4–7 (1–0, 3–3, 0–4)
Férfi jégkorong magyar Kupa, 1. forduló, 1. mérkőzés. Szeged, 300 néző. Vezette: Gebei G., Tóth R., Dömötör, Kocsány.
Goodwill Pharma Szeged: Garbacz Máté (1) – Tamási László 1 (2), Garbacz Ádám (1), Kaposi József 2 (1), Jakab Zoltán Máté (1), Csanády Zsombor – Farkas Botond, Csiki Attila, Ujj Zalán (1), Czakó Barna, Szalmás Bence 1 – Andrew Rothmeier, Jécsai Dávid, Morvay Bálint, Kaeden Meuer, Jerzy Gus – Christopher O’Shaughnessy (kapus). Vezetőedző: Pék György. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában