Vasárnap 17 órától ismét rangadót játszik a Tisza-parti alakulat

2023.10.06. 14:19

Szeged-Csanád GA: Vasba mennek a pont(ok)ért

A labdarúgó NB II. 11. fordulójában egy kiváló formában lévő csapathoz utazik a Szeged-Csanád GA, amely vasárnap 17 órától a szombathelyi Haladás vendége lesz.

Mádi József

Figyelni a labdára: Szombathelyen nagyon fontos lesz Nyári Patriknak is.

Fotó: Gémes Sándor

Rangadó rangadó után. A Szeged-Csanád GA NB II.-es labdarúgócsapata Bíró Bence góljával legyőzte a Honvédot 1–0-ra, most pedig itt van a következő komoly feladat: vasárnap 17 órától Szombathelyen a Haladás vendége lesz az együttes.    

A vasiak mondhatni botrányosan kezdték a bajnokságot, hiszen háromszor kikaptak, majd utána is csak döntetlenre voltak képesek. Azóta azonban remekelnek, és az utóbbi hét mérkőzésen nem kaptak ki.

A Szeged-Csanád GA sem szenvedett vereséget immár négy forduló óta, igaz, ebben a sorozatban a három döntetlen mellett mindössze egyetlen siker volt – éppen legutóbb a Honvéd ellen.

– A Haladás az egyik legjobb formában lévő csapat a bajnokságban, ezt az eredményei is bizonyítják. Nemcsak eredményesen, hanem szépen futballoznak. Nem a legideálisabb időpontban találkozunk velük. Folyamatosan fejlődünk és próbálunk állandóságot teremteni a teljesítményünkben. A terveinkhez hűen a céljaink elérése érdekében sikeresnek kell lennünk ezen a mérkőzésen. Hiszem, hogy kellően erősek vagyunk ehhez. Korábban már többször is bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk jól játszani a top csapatokkal szemben, ha megőrizzük ezt a hozzáállást, jó esélyünk lesz a sikerre – mondta Alekszandar Sztevanovics vezetőedző.

Jó hír a szakembernek, hogy ismét számíthat a piros lap miatt egy meccses eltiltását letöltő Márkvárt Dávidra, aki azért egyre fontosabb láncszeme a játéknak a középpályán, de főleg a támadórészlegnek. A Szeged a 6., a Haladás a 7. a tabellán, a két klub között két pont a különbség, ezért lenne rendkívüli jelentősége, ha netán a vendégek meg tudnák szerezni a három pontot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában