Kecskemét és környéke

2017.10.03. 11:14

Újabb három embercsempész ellen emeltek vádat a halálkamion-ügy kapcsán

Az ügyészség indítványozta, hogy a szoros összefüggés miatt a járásbíróság egyesítse a három csempész ügyét a Kecskeméti Törvényszék által tárgyalt ,,parndorfi" ügyhöz: 71 illegális bevándorló fulladt meg egy kamionban.

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt három – egy afgán és kettő bolgár – embercsempész férfivel szemben emelt vádat a Kecskeméti Járásbíróságon.


A 26 éves afgán vádlott az embercsempész bűnszervezet hierarchiájában a felső szinten, a csoport magyarországi tagjait vezető 30 éves afgán férfi felett állt. 2015 májusa és augusztus 27-e között pénzért rendszeresen szervezte a menekültek Szerbiából Magyarországra történő átcsempészését, majd a határ közeléből, illetve egyes esetekben Budapestről Németországba és Ausztriába szállítását.

 

Az afgán vádlott rendszeresen egyeztetett telefonon a migránsok számáról, átkelési helyéről és úti céljáról egy Szerbiában tevékenykedő pakisztáni embercsempésszel, aki a migránsok szerb-magyar határhoz utaztatását, illetve a „sétáltatók" segítségével az illegális határátlépéseket szervezte. Az afgán vádlott ezen kívül telefonon és személyesen adott utasításokat a rangsorban alatta álló, 30 éves afgán férfinek, hogy a csempészések zökkenőmentesen menjenek. Az afgán vádlott azonban egyes esetekben a migránsok csempészjárművekbe való beszállítását is felügyelte, továbbá a migránsok toborzásában is részt vett. Bűnös tevékenységével – 30 éves „beosztottjához" hasonlóan – legalább 300.000 eurót keresett.

 

Az ügy másik vádlottja, egy 34 éves bolgár férfi 2015 júniusában a bűnszervezet vezetőinek megbízásából anyagi ellenszolgáltatásért Bulgáriából három embercsempész sofőrt szállított Magyarországra. A három embercsempész közül kettőt ő vett rá arra, hogy pénzért szállítsanak a szerb-magyar határt illegálisan átlépő migránsokat a határ közeléből Nyugat-Európába. Ennél a két szállításnál előfutóként is segítette az embercsempészést. Mikor az utolsó szállításnál az embercsempész sofőrt Magyarországon elfogták, a 34 éves vádlott visszament Bulgáriába. Az ellene kibocsátott nemzetközi és európai elfogatóparancsok alapján a bolgár hatóságok elfogták, majd augusztus 28-án átadták a magyar hatóságoknak.

 

A harmadik vádlott, egy 33 éves bolgár férfi a bűnszervezet vezetőinek rábírására embercsempész sofőrként 2015. augusztus 22-én hajnalban Kecskemét külterületéről egy zárt rakterű tehergépkocsival mintegy 40 illegális bevándorlót szállított Németországba. A csempészésért a bűnszervezet vezetői 3500 eurót ígértek neki.

 

A 26 éves afgán és a 33 éves bolgár vádlottak ismeretlen helyen vannak, velük szemben a nyomozási bíró nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátott ki és távollétükben emelt vádat az ügyészség. A 34 éves bolgár vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

 

Az ügyészség valamennyi vádlottat bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja azzal, hogy az afgán és az idősebb bolgár vádlottak a bűncselekményt üzletszerűen és a csempészett személyek sanyargatásával követték el. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a járásbíróság a szoros összefüggés miatt ezt az ügyet egyesítse a Kecskeméti Törvényszék által tárgyalt „parndorfi" ügyhöz.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!