Véget ért a mozdonyvezetők sztrájkja

Csütörtök reggel 8 órakor véget ért a Mozdonyvezetők Szakszervezetének kétórás figyelmeztető sztrájkja. A munkabeszüntetés körülbelül 600 vonatot érintett, belföldieket és nemzetközieket egyaránt.

A MÁV szerint az elővárosi járatoknál várhatóan csütörtök délre, a távolságiaknál délutánra állhat helyre a menetrend. Addig késések, járatkimaradások előfordulhatnak. Ha kérik az utasok, a MÁV igazolást ad az állomásokon arról, hogy csütörtök reggel sztrájk miatt nem közlekedtek a vonatok. Budapesten, a Déli pályudvarról valamivel hamarabb, már 7 óra 50 perckor elindult az első vonat.

Átütő erejű és egységes volt a csütörtök reggeli sztrájk – mondta a Független Hírügynökségnek Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke. Hozzátette: köszönik az utasok türelmét. A mozdonyvezetők érdekvédelmi szervezetének információja szerint sehol sem volt incidens az országban a munkabeszüntetés miatt, az utasok nyugodtak voltak. Borsik János elenyészőnek nevezte a sztrájktörők számát, az utolsó információk szerint országosan 4-5 ember vette fel a munkát a kétórás sztrájk idején.

Közös gyermeknapi ünnepséget szerveznek a hazai bábszínházak
A szegedi Kövér Béla Bábszínház munkatársai egy felettébb falánk mesehős történetével készülnek az év legmesésebb napjára.
Jakab Péter miatt kilépett két tag, ezzel megszűnt a zalaegerszegi Jobbik
A csoport létszáma a párt szabályzatában meghatározott minimum alá csökkent.
Kegyetlenül szembesítették a valósággal Gyurcsányt a fiatalok (fotó)
Nemrég posztolt fotójára reagált a Fidelitas.
Lerombolt két 46 ezer éves ausztrál őslakos kőszállást egy bányavállalat
Robbantásokat hajtottak végre egy vasércbánya bővítésekor.
Újabb százezer maszkot kapott Magyarország
Tajvan egészségügyi felszerelésekkel támogatja a frontvonalon lévő magyar egészségügyi dolgozókat.
Megverte az Újpestet a Kisvárda
Egy gól döntött a mérkőzésen.