Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

A Szent Mihály FC női labdarúgócsapata simán megőrizte NB I-es tagságát

A női labdarúgó Jet Sol liga NB I osztályozójának második mérkőzésén is nyert (4-1) a Szent Mihály FC, amely összesítésben 10-2-vel jutott túl a Mol Vidi FC elleni párharcon, és így maradt NB I-es.
Siker. Nyugodtan mondhatjuk, amit a Szent Mihály FC női labdarúgócsapata véghez vitt, az bizony siker. A Jet Sol liga NB I-ben elkerülte az egyenes kiesést – bár a bajnokságnak volt olyan szakasza, amikor többről is álmodhatott – , majd az osztályozón a Mol Vidi FC elleni kettős győzelemmel vívta ki a bent maradást.

Már a makói meccs második félideje is azt bizonyította, ha a Hódi Mihály vezette együttes végrehajtja a megbeszélt taktikát, jobb a székesfehérvári alakulatnál. A 6-1-re megnyert első mérkőzés után a visszavágó a 23. percben eldőlt: ekkor 3-0-ra vezettek a szegediek. Az első gól volt a legfontosabb, és azt már az ötödik percben megszerezte a vezetést: egy bal oldali támadás után Boros adta be a labdát, amelyre Lipták érkezett, és félmagasan a kapuba belsőzött. A 20. és 23. percben ismét eredményes volt a vendégcsapat, amely ezek után már a mérkőzés végét várta – a magabiztos előny és a rekkenő hőség tudatában érthetően.

A meccs egyik fontos eseménye volt a kihagyás után újra pályára lépő Zimányi Kovács Anikó szereplése, aki az 59. percben szállt be, majd a 74. percben megszerezte csapata negyedik találatát.

A Szent Mihály FC női labdarúgóira három hetes pihenő vár, majd július 8-án elkezdik a felkészülést az NB I 2019-20-as idényére.

Mol Vidi FC-Szent Mihály FC 1-4 (0-3)

Székesfehérvár, Mol Aréna, 50 néző. Vezette: Juhász Dávid (Kovács G., Gyürüsi).
Mol Vidi FC: Kollár (Németh N., a szünetben) – Orgoványi, Trampler, Szabó B. I., Jánosi, Szabó B. II. (Gergics, a szünetben), Földvári, Császár (Kántor, 72.), Szehofner, Janus (Pécsi, a szünetben), Romanoczki. Vezetőedző: Gajdóczi Tibor.
Szent Mihály: Skoric (Jankulár, 72.) – Miron, Temesváry (Sávai, a szünetben), Bartalis, Boros – Mici, Török, Görög – Lipták (Vass, 72.), Szil T. (Zimányi Kovács, 59.), Koprena. Vezetőedző: Hódi Mihály.
Gólszerzők: Trampler (65.), ill. Lipták (5.), Bartalis (20.), Boros (23.), Zimányi Kovács (74.).
Bentmaradt az NB I-ben: kettős győzelemmel, 10-2-vel a Szent Mihály FC.
Meccskomment

Hódi Mihály, a Szent Mihály FC vezetőedzője:
- Nem forgott egy percig sem veszélyben a bentmaradásunk. Azt a célt, amit az év elején kitűztünk magunk elé, elértük. Gratulálok a csapatnak, hatalmas köszönet a segítőimnek és a vezetőknek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bartalos Zoltán elballag: Pályafutása egyik legnagyobb győzelmét a Szegedi Volánnal aratta

Bartalos Zoltán elballag: Pályafutása egyik legnagyobb győzelmét a Szegedi Volánnal aratta
Bartalos Zoltán (64) a nyolcvanas években védte a Szegedi Volán férfi kézilabdacsapatának kapuját. A válogatott hálóőr évtizedek óta Németországban él. Tovább olvasom