Szeged és környéke

2017.09.10. 12:44

Repült a káposzta, futottak a kecskék - hát persze, hogy Bordányban jártunk

Káposztadobálás, tejivás és kecskehajtás tette próbára a bordányiakat. Paszkál sajnos idén már nem versenyzett, utódjával még nem szoktak össze az ötödikesek.

- A kecskehús kicsit édes, ezért több fűszert kell hozzátenni a pörköltbe - a bordányi Rácz István a szombaton már hagyománnyá vált kecskenapon a marhapörkölt mellett kecske-pörköltöt is főzött a helyi általános iskola 6/a-sainak sátrában.

 

Repült a káposzta, futottak a kecskék - GALÉRIA. Fotó: Kuklis István


Osztályok mérték össze tudásukat több számban, hogy kiderüljön: ki a legjobb a különböző kecskéhez kapcsolódó programokban. Volt többek között káposztadobó verseny: a legerősebb apuka 22 méterre dobta a zöldséget. Rendeztek kecsketejivó versenyt is, de a nap fénypontja a kecskehajtás volt.

 

A tavalyi bajnok, a most ötödikes Béres Dorina szomorúan üldögélt a hajtás előtt. Megtudtuk, hogy Paszkál névre hallgató kecskéje nem sokkal korábban megbetegedett és elpusztult. Az ötödikesek csak a verseny előtti napon tudtak beszerezni egy új állatot, amit Jankónak neveztek el. Látszott az összeszokottság hiánya - nem futott be a legjobbak közé.


A több órán át tartó összetett programszámokat végül a nyolcadikosok nyerték, akik jutalmul Alsómocsoládra utazhatnak majd. Bordány - ahogy azt Kiss-Patik Péter alpolgármester elmondta - remek kapcsolatot ápol Alsómocsoláddal, ahol káposztadobás helyett fejszedobó versenyt szoktak rendezni, és aminek híres szülöttje Szintiboy.

 


Hogy az osztálykirándulás programja tartalmazza-e a neves előadóművész szülői házának felkeresését, azt egyelőre jótékony homály fedi.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!