A magányos Petőfiné, Szendrey Júlia

A költőóriás árnyékában élő asszonyt a mai napig Petőfinéként emlegetik, annak ellenére, hogy másodszor is férjhez ment. A szegedi Móra-múzeumban május 16-áig látható Szendrey Júlia fennmaradt hagyatéka.

Szendrey Júliának nem különös szépsége, nem is csodás alakja, hanem nyomban érezhető kisugárzása és különösen vibráló intellektusa fogta meg, vagy éppen taszította a kortársakat – idézte fel a Petőfi Sándornéként ismertté vált asszony alakját Császtvay Tünde irodalomtörténész a szegedi múzeum kiállításán.

Miután házasságot kötöttek, a költő nyilvánosságra hozta az addig csak a verseiből ismert lány naplórészleteit. Ezzel – a kutató szerint – magánéletének és szerelmének legféltettebb titkait teregette ki a nagyközönség előtt. Azt is meg lehetett tudni, hogy filigrán, fiús testalkata miatt Petőfi kolibritojásnak becézte Júliát. A jól értesült publikum pedig mind a mai napig – szinte egyedülálló módon – feljogosítva érezte és érzi magát, hogy ítélkezzen Júlia minden magánéleti lépéséről. Egészen a kislánykorától őt körülrajongó férfiaktól kezdve. Holott az asszony Petőfit sohasem bántotta, igaz, a közvéleménnyel nem bánt kesztyűs kézzel. Főként, amikor a nagy költő odaadó gazdasszonyát akarták belőle kifaragni.

Roskovics Ignác kevéssé ismert portréja is látható a Móra-múzeum Szendrey Júlia-kiállításán.
Szendrey Júlia még a tizennyolcat sem töltötte be, amikor Petőfivel először találkozott a nagykárolyi Szarvas-vendéglőben. A költő egy levelében úgy emlegeti: „Szatmárban egy olyan lyánykát ismertem meg, amilyen Párizsnak is sok volna, a George Sandok hazájának, nem pedig Szatmárnak, az ólmos fütykösök termőföldének". Ismeretségük első évfordulóján, 1847. szeptember 8-án esküdtek meg. Júlia így vallott barátnőjének: „Jó atyám nem hiszi, hogy boldog leszek Sándorral! Csakhogy én a tartalmas könyveket mindég többre becsültem a szép kötésűeknél."

Álszent utókor

Az a pletyka járta, hogy Júlia a koporsójába tetetett minden Petőfi-iratot, hogy a sírba vigye magával. De amikor felnyitották a sírt, nem találtak papírokat. Levelei, feljegyzései és néhány ruhadarabja a Petőfi Irodalmi Múzeumba került. Kismamaruhája is fennmaradt, ám azt az 1960-as években, restaurálásra hivatkozva, átszabták. Petőfi Sándornét a nemzet özvegyévé „alakították".

Azon is sokat csámcsogott a közvélemény, hogy a lázas forradalmi hevület éjszakáján foganhatott Petőfivel egyetlen közös gyermekük, Zoltán, mert a kisfiú éppen március 15-éhez képest kilenc hónapra, december 15-én született.

Az amúgy jó tollú írónő társa, barátja volt Petőfinek. A forradalom után kisgyermekes anyaként nagyon magára maradt Pesten, a szabadságharc leverését követően pedig végképp „elárvult". Vagyonukat a császári hatóság elárvereztette, az ismerősök távol tartották magukat az üldözött forradalmár feleségétől. Egy ideig várta a híreket a férjéről. Aztán újra a lapok céltáblájává vált, amikor elfogadta Horvát Árpád segítségét, és alig egy évvel a segesvári ütközet után eldobta az özvegyi fátyolt, és férjhez ment. A férfi még akkor is látványosan kiállt mellette, amikor a lakásuk falán látható Petőfi-kép miatt az asszonyt letartóztatták. Három gyermeket szült Horvát Árpádnak: Attilát, Árpádot, és egy lányt, Violát. Ám elhidegültek egymástól, végül egyáltalán nem érintkeztek. Júlia rá hagyta a gyerekeket. Méhrákban vergődve, magányosan halt volna meg, ha a Petőfi Sándor és Zoltán iránt rajongó barát, Tóth József nem szegődik titkárának. Júlia negyvenévesen, 1868. szeptember 6-án elhunyt. Legidősebb fia, Zoltán korai halála miatt egyenes ági Petőfi-leszármazottról nem tudunk, ám Júliának élnek rokonai.