Élet a rács másik oldalán

– Már kisgyerekként is börtönőr akart lenni?

– Soha nem jutott eszembe, hogy az legyek, de az egyik napilapban 2000-ben megjelent egy hirdetés, hogy börtönőrt keresnek: először hivatásos katona akartam lenni, de az nem jött össze. Ezután döntöttem úgy, hogy jelentkezem a hirdetésre. Először budapesti börtönökbe kerültem: dolgoztam a Markó utcában, a Gyorskocsi utcában és a Venyigében.

– Hogy emlékszik vissza az első munkanapjára?

– Hazudik, aki azt mondja, hogy jól telt az első napja: izgultam, ideges voltam egy kicsit, de figyeltem, hogy mit hogyan kell csinálni. Szerencsére nem dobtak egyből mélyvízbe: lassanként tanítottak ki mindenre, mint az előállítások vagy az elítéltek mozgatása. A fogvatartottak tisztelik az egyenruhát, nem szokták azonnal kóstolgatni az újoncokat. Nem vagyok félős ember, így nem éreztem azt az első nap után, hogy ezt abba kellene hagynom. 2004-ben kerültem Szegedre, körletfelügyelőként.

– Mi a feladata egy körletfelügyelőnek?

– A rabokkal való egész napos foglalkozás: például étkeztetem őket, telefonhoz, kulturális programokra, vallási foglalkozásokra és fürdeni viszem őket. Minden gondjukkal hozzám kell fordulniuk. A körletemen jelenleg 21 elítélt van, de nem mindennap dolgozik ugyanazon a körleten az ember. Valakire 170 fogvatartott is jut.

– Olyan, mint egy osztályfőnök. Hogyan lehet megállni, hogy ne kivételezzen egyik vagy másik elítélttel?

Depeche Mode, David Gale és a paprikás krumpli

[namelink name="Boldizsár Zsolt"] 1976. február 9-én született Szegeden. A Rókus II-ben végezte az általános iskolát, majd hegesztőként végzett a szakmunkásképzőben. A katonaság után a szakmájában dolgozott, majd bv-őrnek jelentkezett: a képzés elvégzése után lett körletfelügyelő. Kedvenc városa London. Régóta kedvenc zenekara a Depeche Mode, a Kraftwerk és a Bonanza Banzai, de újabban a trance stílust képviselő Infected Mushroomot is szívesen hallgatja. Kedvenc ételei a magyaros étkek, a paprikás krumplitól kezdve a pörköltökig. Kedvenc alkoholos itala a vodka. Kedvenc filmje a [namelink name="Kevin Spacey"] főszereplésével bemutatott David Gale élete. A film főszereplője egész életében a halálbüntetés ellen küzdött, egyetemi előadásokat tartott, könyveket írt, felvonulásokat szervezett. A sors azonban különös fordulatot tartogatott számára: a siralomházba került, mert a bíróság halálra ítélte őt egy kolléganője megerőszakolásáért és meggyilkolásáért. Egy újságírónak vall arról az összeesküvésről, amelynek következtében halálba küldik. Az újságíró elhatározza, hogy David Gale instrukciói alapján elkapja és leleplezi az igazi gyilkost.

– Csak egyetlen dologban különböztetem meg őket: melyikükkel lehet beszélni és melyikükkel nem. Van, akivel egyáltalán nem lehet szót érteni. Ha hirtelen adódik egy munka a börtönön belül, amit nekik kell elvégezni, nem válogatok a csoportba olyat, akivel nem tudok dolgozni. Ettől persze ők még nem különbek a másiknál. A régi motoros elítélteket persze jobban ismeri az ember, így hozzájuk többször szólhat, mint egy újonchoz. De ennek megváltozása is csak idő kérdése.

– A fogvatartottak hogyan viszonyulnak őreikhez?

– Tisztelik őket, a nagy többség nem esik át a ló túlsó oldalára. Főszabály szerint az elítélt meg se szólíthatja a felügyelőket. Én azonban azt vallom, hogy ameddig egy elítélt nem durván vagy keményen szólítja meg a börtönőrt, az még belefér egy normális kommunikációba. Sok fiatal kolléga azonban ezt már kóstolgatásnak veszi.

– Mennyire beszélhet magáról egy börtönőr az elítéltnek?

– Nem szabad közel engedni magunkhoz őket, ezt az iskolában is tanítják. Nem beszélünk nekik a kinti dolgainkról, és a családunkról sem.

– 13 év alatt került veszélyes helyzetbe?

– Az életem szerencsére soha nem forgott veszélyben, de érdekes helyzetek már kialakultak. Még Budapesten dolgoztam, amikor az egyik elítéltet egy vágott sérülés miatt műteni kellett. A parancsnokom ragaszkodott hozzá, hogy a műtét alatt is bent legyek vele. Máskor egy fogvatartottat a hozzátartozója temetésére vittük ki: a kicsi ravatalozóban vagy 200-an gyűltek össze, középen pedig ott volt a halott egy üvegkoporsóban. A koporsó olyan ingatag lábakon állt, hogy miután megremegett, azt hittük, mindjárt leesik, és kifordul belőle a halott. Azonnal ki kellett vinnünk onnan a ránk bízott férfit, mert ha ez megtörtént volna, ott elszabadul a pokol. Sikerült kijutnunk, és a koporsó is a helyén maradt.

– Az őröknek hány órát kell eltölteni a börtönben? Mennyire van szabályozva az életük?

– Általában 3-szor 12 órás szolgálatunk van, de ezen a héten például 5 nap vagyok bent. Munkahelyként tekintek a börtönre, nem sokkol, hogy én is egy kicsit be vagyok ide zárva. A mobiljainkat szolgálatkezdetkor nekünk is le kell adnunk, és 12 óra alatt, hacsak a parancsnok másként nem rendeli, nem szabad elhagynunk a Csillag területét. Átlagosan 1 óra pihenőidőnk van: ilyenkor lehet használni a vezetékes telefont, illetve ezt az időt fordítjuk az étkezésre. A Csillaggal szemben lévő Mars téri piacra viszont a pihenő alatt se ugorhatunk ki bevásárolni.

– Mennyi pénzt keres egy börtönőr ezért a veszélyes munkáért? Mire elég a bére?

– 130 ezer forintot kaptam kézhez a múlt hónapban: mivel a feleségem csak júniustól dolgozik újra, eddig nehezen jöttünk ki ebből az összegből. Nyártól könnyebb lesz. Szerencsére számíthatunk a szüleinkre, de őket se lehet a végletekig terhelni.

– Mivel töltődik fel szabadidejében? Van valami hobbija?

– Számítógépezni szeretek a legjobban. Az interneten olvasgatom a híreket, mostanában főként a politikai jellegű írásokat olvasom el. A bulvár annyira nem a szívem csücske, de ha meglátok valami érdekes szalagcímet, annak megpróbálok rákeresni a hátterére is. Régen bélyeget gyűjtöttem, de nem vagyok tárgyakhoz ragaszkodó típus. Van két kutyánk is: a német juhászunkból szerettünk volna jó házőrzőt faragni, de félős fajta. A kisebbik egy keverék befogadott kutyus, és az egész utca odavan érte.

* * *

A hét embere

Új sorozatunkban olyan közismert vagy épp ismeretlen embereket mutatunk be, akik köztünk élnek, és sokat tesznek környezetükért, életükkel, történetükkel példát mutatnak a közösségnek. Olvasóink segítségét is várjuk ehhez: arra kérjük önöket, javasoljanak szerkesztőségünknek interjúalanyt – a szomszédból, a másik faluból –, ha úgy látják, az illető megfelel ezeknek a kritériumoknak. Javaslataikat e-mailben a [email protected] címre, postai úton a Délmagyarország Kiadó, 6729 Szeged, Szabadkai út 20. címre várjuk.