Helyreállt a rend, a kárfelmérés folyik a városban - Friss fotók a pusztításról

Az SZKT járatai ma már rendesen közlekednek, a vihar máshol is nagy pusztítást végzett.

A Szegedi Közlekedési Kft. villamos- és trolihálózata hétfőn a vihar okozta áramkimaradások és a fakidőlések miatt minden vonalon leállt.
 

A Belvárosi temetőben is pusztított a vihar. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA

– A cég munkatársai – együttműködve a katasztrófavédelemmel és a környezetgazdálkodási társasággal – a tűzoltók és alpinisták segítségével távolították el a felsővezetékekre dőlt fákat. A városban öt olyan helyszín volt, ahol ez több órát vett igénybe – tudtuk meg Majó-Petri Zoltántól. Az igazgató elmondta, először délután a 2-es villamos vonalán, majd kora este a trolinál, később pedig a 3-as és 4-es vonalon sikerült helyreállítani az áramellátást.
 

 A 3-as és 4-es vonalon is keletkeztek károk, de az SZKT járatai ma már menetrend szerint járnak. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA

A társaság járműveit érdemi kár nem érte, a biztosítóberendezések épek, a felsővezeték-rendszer működőképes, kedd hajnaltól hajnaltól minden zavarmentes.
 

A játszótérre dőlt a fa a Stefánián. Fotók: Kuklis István - GALÉRIA

A szegedi temetők közül belvárosiban okozta a legnagyobb kárt a vihar. Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft. igazgatója elmondta, az erős szél körülbelül száz fát tépázott meg, többet ki is döntött, és a ravatalozó tetejét is megrongálta. Algyőn is leginkább a temetőt sújtotta az ítéletidő, a károk felmérése után az önkormányzat egyeztet a sírok gondozóival, és segítséget nyújt a helyreállításhoz.

Kübekháza és Tiszasziget megúszta

Kübekháza és Tiszasziget nagyobb kár nélkül úszta meg a vihart, az előbbin két és fél óráig szünetelt az áram- és akadozott a telefonos szolgáltatás, a főtéri bolt is bezárt. A faluba vezető úton, a gátőrháznál egy terebélyesebb fa lombkoronája zuhant az úttestre, ez nehezítette a közlekedést. Tiszaszigeten is volt némi áramkimaradás és néhány letört ág.

Ha kíváncsi a hétfő délutáni eseményekre, kattintson az alábbi linkekre

Hihetetlen pusztító ereje volt a szélnek – a színház tetején jártunk – Friss fotók
Kisebb károkat és áramkimaradást okozott a vihar Sándorfalván
Használhatatlan a jogi kar épülete – más karokon tartják meg az órákat
A vadasparkra is lecsapott a hétfői vihar – Fotók
Hatalmas vihar Szegeden: csaknem 800 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez – fotók, videók
Brutális vihar söpört végig a városon – Fotók, videók
Visszafelé folyt a Tisza a 110 km/órás szélben a hétfői szegedi viharban, nézzék meg velünk
A vihar okozta hibák 98%-át kijavították az NKM áramhálózatán – Bajáról, Kecskemétről, Békéscsabáról is jöttek segíteni
Mutatjuk Szegedet madártávlatból a vihar után – videó
Videókon a Szegeden pusztító szupercella
110 km/órás szél szaggatta a vezetékeket Szegeden – helyreállítják az áramszolgáltatást
Rendkívüli! Letépte a vihar a Nagy Színház tetejét – Videó