Idén százötven éves a szegedi Fekete Ház

Átvészelte a szegedi nagy árvizet, idén százötven éves a város emblematikus épülete: a Fekete Ház. A múzeum épületében egykor polgári lakás, kaszinó, szénkereskedés, ügyvédi iroda, leánynevelde, szerkesztőség és munkástanács kapott helyet benne. Jártunk az épület olyan rejtett zugaiban is, ahol nem járhatnak sem a látogatók, sem a múzeum dolgozói.

Kevesen tudják, hogy Szegeden a Kelemen és a Somogyi utca kereszteződésében három sarokház is az 1879-es nagy árvíz előtti időből való. Közülük a szürkés vakolata miatt Fekete Háznak hívott, városképi jelentőségű épület idén 150 éves. Mayer Ferdinánd, a jómódú szegedi vaskereskedő építtette a családjának az ugyancsak szegedi építőmesterrel, Kováts Istvánnal. Az ő emlékirataiban áll, hogy „Mayer házához a tervet Gerster Károly pesti műépítész készítette. Kitűnő rajzoló volt és értelmes ember. Az árakat, amint föltettem, Mayer semmit le nem alkudott belőle. Hogy kaszinónak kibérelték az emeletét, némely változtatást kellett tenni. Azt mondhatom, hogy soha jobb építtető gazdám nem volt, mint Mayer Ferdinánd, ezért még ma is nagy tiszteletben tartom".

Tolnay József gondnok és [namelink name="Tóth István"] igazgató egy jókora pallost fog közre. Fotó: Frank Yvette
A családi ház az elbontott szegedi vár vizes árkára épült, olcsó talajvizes telekre. Emiatt velencei módszerrel, facölöpökre állították, arra fagerendákat tettek, rájuk pedig egy méternél is magasabb téglafalakat emeltek. Így nem vizesedett föl az épület és szárazságban nem mozgott, nem repedezett szét – magyarázza a ház gondnoka-lelke, Tolnay József a boltíves pince szegletében. – Az oldalfal is méternyi vastag, a lent működő szénkereskedésbe a lőrésszerű ablakokon lapátolták le a tüzelőt. Manapság is átfolyik rajta a talajvíz, mert „szivárgó árkok" hálózzák be. A földszinti kiállító termek mögött katonás rendben sorakozik a fegyver-, zászló-, címer-, céhláda és térképraktár, leghátul a papírrestaurátor dolgozik.

A múzeumi toplistán

A Fekete Házban hajdanán nem csak kaszinó kapott helyet. Nyaranta nőnevelő intézet működött benne, bérelte a Szegedi Híradó szerkesztősége, egy ügyvédi iroda, a nagy árvíz után a királyi biztosság, de 1917 és 1919 között a munkásotthon is lakta. Itt alakult meg az 1918-as Nemzeti Tanács, amiért Juhász Gyula szegedi Pilvaxnak nevezte el. A kisajátítás után tanácsi bérlők költöztek be. 1985-től a Móra-múzeum történeti kiállítóhelye. Tavaly 47 ezer látogatójával az ország leglátogatottabb tíz múzeuma közé rukkolt elő. Földszintjén ma 160, az emeleten 150 négyzetméter a bejárható kiállítóhely. A ház születésnapja tiszteletére elkeresztelték a termeit: Szent-Györgyi Albert, Klebelsberg Kunó és Dugonics András emlékét így is őrzik.

Az emeletre az eredetileg is napfénytetővel megvilágított főlépcsőházban megyünk fel. Az itteni kovácsoltvas korlátokat eredeti öntőformák alapján a szegedi vasöntödében öntötték újra. És egy különlegesség: Pósa György húsz éve egyedi apácarácsot kovácsolt az eredeti tervek alapján, de csak egyetlen egyet használtak fel, azt is itt, a lépcsőfordulóban építették be.

A tornyos sarokhelyiség a város talán legszebb dolgozószobája – mutat körbe [namelink name="Tóth István"] történész, a Fekete Ház vezetője. – Zárt erkélyén hímeztek a Mayer lányok, és bár minden irányba ellátni az öt angol romantikus ablakokból, az illem szerint itt csak szemlesütve üldögélhettek. Szépségükről Mikszáth Kálmán is megjegyezte: még az óra is megáll, ha belépnek a szobába. Kipillantani csak férjes asszony korukban volt szabad. A régi gyertyás csillár ma a földszinti folyosó éke.
A szoba berendezése eredeti, a cserépkályha önmagában is látványos műtárgy. Ugyancsak restaurált bútorok díszítik a régen ebédlőnek használt titkársági szobát, és az udvarra néző Zsolnay-csilláros dolgozószobát. Tömörkény Istvántól és a Csúri Lászlóék órás üzletéből kerültek ide szekrények. A kézi csomózású szőnyeg városházi emlék.

A hajdani cselédségnek fenntartott szűk csigalépcsőn megyünk fel a padlásra. Nehéz vasajtaját hatalmas kulcs nyitja, mögötte újabb ipartörténeti remekmű tárul elénk: egyetlen szög nélkül, süllyesztve-csapolva ácsolták össze a tetőgerendákat, a kéményeket még itt is csúcsívesen vezették össze. Az egyik világítóablak alatt szénrajz a falon: Chaplin-graffiti a húszas évekből.