Már ukrán tulajdonosa van a vadasparki játszótérmutyinak

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
Nyolc méter magas sátor tetejéről mentettek meg egy eszméletlen férfit
A sérültet a vállán hozta le egy rendőr.
Emlékszik még a szőregi Rózsaünnep alapítójára?
Az ismert népművelő tizenhét évig vezette a szőregi Tömörkény István Művelődési Ház szakmai munkáját.
Ismét megnyílt a damaszkuszi nemzetközi repülőtér
A szíriai légitársaság szigorú egészségügyi óvintézkedéseket vezetett be.
Litvániában betiltják a dohányzást a társasházak erkélyein
A litván parlament 2014 óta különböző javaslatokat vitatott meg az erkélyeken történő dohányzás tilalmáról, de mindeddig egyiket sem fogadták el.
Elkezdődött a Szemrevaló Filmfesztivál
Az alkotások idén először az egész ország területéről online elérhetőek lesznek október 8-ig.
A járványhelyzetben is helyt áll a nagyközség – Fotók az Algyő Napja ünnepségről
A fejlesztések sora helyett a járványhelyzetben való helytállásról számolt be ünnepi beszédében Molnár Áron polgármester.