Most lett 50 éves a keletnémet papírjaguár

A trabicseknek lelke van, még ha a német határvadászok rohamkocsijaként vetették is be a kicsikét – halljuk a Szegeden élő nyolcgyermekes életművésztől (amikor megkérdeztük, mivel foglalkozik, azt mondta: mindennel) az általunk szervezett röpke trabis randin. Szűcs Tamás napsárga járgányának csak a színe új, a Trabant Tramp minden más porcikája a régi. A harci terepjárót a büszke NDK-sok az 1970-es ausztriai autókiállításon mutatták be, akkor vásárolhattak belőle nyugati vadásztársaságok, tőlük jutott hozzá Tamás is huszonhat éve. Eleinte megmosolyogták, mert azt hitték, hogy a bogaras autóépítő szétkapta a kasznit. A gazda kéthengeres kétütemű autóját annak üzemzaja alapján Suhanónak hívja, bár hivatalosan a forgalmijában az áll: „ponyvatetős cabrio".

Mára házikedvenccé váltak a Trabantok. Elől egy ritkaság, egy cabrio. Fotók: Segesvári Csaba

Rögeszme és relikvia

Domokos Mihály, a Szeviép-Szeged női kosárlabdacsapatának ügyvezetője huszonhét éve megrögzött trabis, immár a harmadik szolgál alatta. A 601-est nevezik Döncinek, a tulaj tanítványai a rendszámáról ATÁ-nak hívják, legújabb festése miatt pedig kék nyíl lett a neve. Szőke Péter önkormányzati képviselő, Szeged korábbi rendőrkapitánya is a harmadik trabinál tart. [namelink name="Szeri István"], a Tisza Volán Zrt. elnök-vezérigazgatója garázsban dédelget egy harmincéves Trabant Combit. Édesapja legelső autójára emlékezteti, amin ő is megtanult vezetni.

Első kocsiját, a Trabant 601S de Luxe-ot a tiszaszigeti egyetemista, Popovics Bálint két és fél éve vette ötvenezer forintért. A huszonhárom esztendős delfinszürke színű autó átírása majdnem ugyanannyiba került. A restaurálása több mint kétszázezer forintra rúg, mert nála szinte minden eredeti. Ezt a luxustrabit kizárólag DDR-állampolgároknak gyártották. Króm lökhárító, ködlámpa, műbőr ülés és ajtóborítás, plusz nyitható hátsóablak turbózza a komfortját. Becenevet a luxus kétütemű is kapott, BGT-s rendszáma alapján Bendegúz Töhötömnek szólítható. És mert nemcsak a trabik, hanem a trabisták is más kasztot alkotnak, Bálinték létrehozták a Szegedi Trabantos Baráti Kört.

A Békés megyei Csorvásról érkezett közéjük Molnár György gyöngymetál kék fényű napfénytetős Trabant 1.1 Universal kombijával. Az utolsó mohikánok közül való négyütemű példány a trabik Benjáminja a maga tizenhét évével. Az amúgy gépkezelő fiatalember két éve jutott hozzá, és bár a szakmunkát családon belül oldja meg, hatszázezret költött rá. Ebből csak a fényezés került kétszázezerbe. Azóta viszont, mondta, ha szemmel koptatni lehetne, már nem lenne rajta festék. A fiatalkorú trabit csak a háta mögött szabad becézni: Traguárnak. A trabisok kívülről fújták, milyen célszerszám kell kedvencük gyors újraélesztéséhez: kalapács, kombinált fogó, gyertyakulcs és „műszaki cérna", azaz drót.

Olcsó népautó – kiutalásra

Az NDK vezetése olcsó népautóval akarta megörvendeztetni a dolgozókat, ezért a háború után a tömeggyártás helyszínéül az elsőként államosított Audi-gyár székhelyét, Zwickaut jelölték ki. Sok acél nem lévén Wolfgang Barthel mérnök feltalálta a célnak megfelelő, hőre keményedő műanyagot, a duroplasztot. A „papír jaguár" tehát szovjet gyapothulladék és műanyaggyanta összepréselésével jött létre. A legelső – P70-es – kisautó még nevében őrizte a plasztik kezdőbetűjét. Az első Trabant – magyarul útitárs – fél évszázada, 1957. november 7-én gördült le a gyártósorról. A tizennyolc lóerős 500 köbcentis típust öt év múlva a 600-as követte, 1963-ban pedig a 601-es, a ma ismert újabb dizájnnal. Annak ellenére, hogy több mint hárommillió példányt gyártottak összesen, igényelni kellett és négy-öt évet várni rá. Az ára úgy tízhavi fizetésnek felelt meg. A rendszerváltás után még két évig gyártották, de már VW-motorral. Hozzávetőlegesen még ötvenezer rója az utakat. A kétüteműekhez keverék üzemanyagot már nem kapni, a sofőrök mixelik, olajból és benzinből.