Délmagyar logó

2019. 05. 23. csütörtök - Dezső Még több cikk.

Pótfelvételi: az SZTE 8 ezer helyére 800 jelentkező

Szeged - Mint megírtuk: 16 képzési területen, közel 70 szakon 8074 fiatalt várt a pótfelvételin a Szegedi Tudományegyetem.
Az SZTE második körben kínált költségtérítéses képzéseire több mint nyolcszázan jelentkeztek, és szinte mindenkit föl is vettek – tudtuk meg Varga Zsuzsannától. A szegedi egyetem oktatási igazgatója kiemelte: elindul a csak pótfelvételin meghirdetett gépészmérnök szak. De az is örvendetes, hogy 84 fiatal kezdheti el mestertanár szakon a levelező tagozatos képzést. A legmagasabb pontszám 418, amit a Bölcsészettudományi Kar romanisztika alapszakja spanyol szakirányára pályázónak kellett elérnie. Az alapképzések közül a legalacsonyabb pontszámmal, 200-zal a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar andragógia szakára lehetett bejutni. Kellő jelentkező hiányában több szak nem indult: például a bölcsészettudományin kínált közel 90 szak harmada. A mesterszakok iránt a lehetségesnél jóval kisebb volt az érdeklődés. Ugyanakkor erősödött a verseny, hiszen a pótfelvételin például a fogorvos szakon 369 (míg júliusban, az általános eljárásban 349), a gyógyszerészetin 246 (előbb 234) pont kellett a szegedi egyetem költségtérítéses képzésére.

Összesen majdnem 13 ezren nyújtottak be pótfelvételi jelentkezést – 11 ezren gólyák is lettek az erre lehetőséget nyújtó hazai 44 felsőoktatási intézmény több száz szakján. A 2011. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárás pontszámait hétfőn délután hozták nyilvánosságra. E második körben az legmagasabb pontszám: 470, a Pécsi Tudományegyetem gazdasági idegen nyelvű menedzser képzésén – az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint.

A „pótfelvettek" az erről szóló döntésről a határozatot az Oktatási Hivataltól, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.

Olvasóink írták

  • 6. Larsson 2011. augusztus 31. 18:54
    „Nem túl sok értelme van fizetni a felsőfokú oktatásért, mert az egyetemek is inkább a pénzre mennek rá és elsődleges cél, hogy minél tovább benntartsák a fizetősöket, mert annál több zseton marad a zsebekben. A szakmaiság másodlagos, a hallgatók mostohaként vannak kezelve, sokszor vegyítve a nappalisokkal (főleg a vizsgák), ami meló mellett szinte kivitelezhetetlen, egyes karokon úgy szervezik az oktatást , hogy csak a vizsgákból származó elfoglaltságokból kimeríthető egy ember éves ~25 napos szabikerete!”
  • 5. 620829 2011. augusztus 31. 13:56
    „HELYES TESSÉK TANULNI....KELL A DIPLOMA AZ UTCASEPRÉS IS MÁR AHHOZ LESZ KÖTVE.”
  • 4. fili-busz 2011. augusztus 31. 13:33
    „3. kiokushyn 2011.08.31. 12:26

    "Költségtérítésesre természetes hogy mindenkit felvesznek.
    Ismét visszatér a "régi" rendszer-aki fizet annak lesz diplomája, aki meg nem tudja finanszírozni, s nem jeles, az keres majd mást.
    Az élet egyre kegyetlenebb."

    Ez lenne a normális. Szakmunkásokra is égető szükség lenne.
    Mi értelme "átlagos képességű" tanulók egyetemi költségeit a közösből finanszírozni?
    Nem az ország olyan helyzetben, hogy megengedjük magunknak.
    Sokkal gazdagabb országok sem tesznek ilyet.
    Mikor értik már meg, hogy vége a cocializmusnak, az ingyen sör/virslinek.
    Itt is képességeknek kell érvényesülnie, nem a szociális kategóriának, mert az egyszerűen finanszírozhatatlan.
    És nem kell jönni "mert a szegény ember gyereke nem tanulhat" dumával.
    A szegény ember gyereke is érvényesülhet, ha van hozzá esze. Ha olyan tehetséges, a cégek kapkodni fognak érte, ha ,meg nem, akkor bizony szakmunkásként is lehet jól élni, már ha becsülettel dolgozik(csak körül kell nézni, a jó maszeknak ma is van munkája és pénze) és majd az utódja mehet egyetemre. Apuci tudja majd finanszírozni. Ha meg hülye gyerek lesz, akkor ne a közöst herdálja.
    Ez a rendszer ki fogja majd rostálni a büfé szakokat.
    Aki meg piacképes diplomát szerez, az majd érvényesíteni is fogja az (anyagi) érdekeit (is), előbb-utóbb, akár itthon akár külföldön.
    Ez az élet rendje.
    Nem kell politikát bele keverni.
    Az csak arra jó, hogy elmaszatoljuk a lényeget.
    És még valami.
    Olyan rendszer nincs, ahol mindenkinek jó. Még a "nyugaton" sem.
    Ezért mindig lesznek elégedetlenkedők, főleg azok, akik még nem ébredtek fel az "ingyen sör ingyen ebéd jár" csipkerózsika álmukból.”
  • 3. kiokushyn 2011. augusztus 31. 12:26
    „Költségtérítésesre természetes hogy mindenkit felvesznek.
    Ismét visszatér a "régi" rendszer-aki fizet annak lesz diplomája, aki meg nem tudja finanszírozni, s nem jeles, az keres majd mást.
    Az élet egyre kegyetlenebb.”
  • 2. winetu83 2011. augusztus 31. 11:26
    „A hivatkozott korábbi cikk:
    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/szte-s_potfelveteli_kozel_70_szak_8_ezer_hely/2232148/
    Itt is csak a címben szerepelnek ezek a meglepően aránytalan számok, melyek innen származhatnak:
    http://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/aktualis/potfelveteli2011

    Kétségesnek tűnik, hogy az SZTE-n ennyire kihasználatlanok legyenek a kapacitások (az egész SZTE-n nagyságrendileg 27-28 ezer körül lehet a teljes kapacitás, ami 90% felett telítve is szokott lenni), valószínűleg a Felvi-n a pótfelvételis szakonkénti maximum irányszámokat adogatták össze, melyek azonban nem mindig beinduló és egymással is versengő szakok, így ha mindenhova sokan jelentkeznének, akkor kénytelen lennének a tanszékek kompromisszumot kötni egymással a végleges felvehető létszámokról, nehogy a kapacitáson túllőjjenek.”
  • 1. gavallér 2011. augusztus 31. 10:16
    „Gépészmérnök képzééés? Miért csak költségtérítésesre lett kiírva?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

RHCP-koncert: ezt látták a Belvárosi Moziban is

Magyar idő szerint kedd este tartotta új lemezének bemutató koncertjét a Red Hot Chili Peppers. Az előadást a szegedi Belvárosi Moziban is meg lehetett nézni. Tovább olvasom