Mindenki tegyen bele azt, amit tud - Egy nem mindennapi kovács Szentesről - Galéria

Ha azt mondom, kovácsmester, lelki szemeink előtt egy bőrkötényes alak képe jelenik meg, aki mondjuk épp a vízbe márt egy vörösen izzó lópatkót. Na, Medgyesi István pont nem ilyen figura: a fejkendős, tetovált mestert hamarabb tudnánk elképzelni egy motoros bandában, mint az üllő mellett. Műhelyében a rockzene ütemére koppan a kalapács, a lángok pedig nem a régmúlt, hanem a jövő mintáit és alakjait formálják. 

A fantomképtől a gyertyatartóig 

Medgyesi István nem kovácsdinasztiába született, ahol generáció­ról generációra száll az üllő meg a kalapács: a szentesi férfi már túl volt a harmincon, amikor autodidakta módon elkezdte megtanulni ezt a mesterséget. A kovács hozzátette, rengeteget rajzolt is, annak kapcsán tanult meg a térben látni. 

Húsz évig fantomképeket is rajzolt a rendőrségen, amiben szintén lát párhuzamot a kovácsolással. – Mindkettőben látnod kell, ami nincs, amit meg akarsz valósítani. Egy komplex végeredmény alakul ki egyes darabok, elemek elkészítéséből. Ez hasonlítható a fantomképrajzhoz, de a grafitceruza meg a háromkilós kalapács emelgetése között azért van különbség – osztotta meg Medgyesi István. 

A szentesi kovács magától állt neki kitanulni a mesterségét. Egy-­­két alapszerszáma volt, azzal kezdett dolgozni. – Apám dolgozott régebben együtt egy öreg kováccsal: ő, és Hercz Pali bácsi kovácsmes­ter meséltek a kovácsolásról, meg vettem köny­­veket is, így kezdtem neki a mesterség megtanulásának – mesélt a kezdetekről a mester, akinek első alkotása egy gyer­­tyatartó volt. 

A semmiből létrehozni valamit 

– A sógornőméknek egy kreatív­hobbi-üzletük volt, tőlük kérdeztem, hogy el lehet-e adni. Azt mondta, hogy persze, háromszáz forintért. Na, mondom, ez igen, kétnapi munkával háromszáz forint, enyém a világ – mesélte nevetve a kovácsmester. – De nem szoktam feladni, úgy gondoltam, csinálom tovább. Aztán egy ismerősöm megkeresett azzal, hogy megcsinálnék-e neki egy lépcsőt. Aztán készítettem egy kaput, közben pe­­dig folyamatosan kisebb darabokat is rendeltek. Körülbelül 2003 körül volt az, amikor úgy éreztem, hogy na, mostantól én ezt csinálom. Minden napra jutott valami, nem is értem volna rá, de nem is akartam volna mással foglalkozni – mondta el Medgyesi István. 

– Ez nekem egyszerre hobbi és munka. Megtaláltam benne a szépséget, hogy a saját kezemet, a saját eszemet használva a semmiből hozok létre valamit 

– tette hozzá a kovács. 

férfiként Jobbá tenni a világot 

Az alkotás pedig aközben is folyik, amíg beszélgetünk: műhelyében készülnek többek között a szentesi színház kerítésének elemei is. A kézzel hajlított da­­rabokhoz annyi vasat használt, amit ha egymáshoz illesztenénk, magasabbra érne, mint a Kékestető. – Mindent meg lehet csinálni vasból is, amit gyurmából vagy papírból, csak komolyabb eszközök kellenek a „meggyőzéséhez” – magyarázta közben. Ő ezzel, a munká­jával szeretne adni a világ- nak. 

Erre utal egy felirat is a műhelye falán: „Ne nevezd magad férfinak, ha nem teszed jobbá a világot”. – Ehhez tartom is magam. Kivenni mindenki tud a közösből, ez is az általános, hogy nekem jár ez is, az is. Én azt mondom, tegyen bele mindenki, amit csak tud. Én így igyekszem dolgozni, a munkámat beletenni a közösbe – fogalmazott. 

A vágyálom: Gaudí munkájával foglalkozni 

A mester magát nem egy hagyományos, tradicionális kovácsként látja, nem a népi kovácsolásban gyökerezteti alkotásait. – Nem tartom magam kimondottan ha­­gyományápoló embernek, nem ragaszkodom a konzervatív ha­gyományokhoz. Tudomásul kell venni, hogy ez a 21. század. Aki csak a tradícióból él, az előbb-utóbb le fog maradni. Én ötven százalékban vagyok kovács, aztán tíz százalékig szerkezetlakatos, a maradék negyvenben pedig kommunikációs és PR-szakember, festő, logisztikus és minden egyéb – részletezte Medgyesi István. 

Alkotásai közül nincs kedven­­ce, de a műemlékvédelmi munkák közel állnak a szívéhez. 

– A vágyálmom Gaudít restaurálni Barcelonában, az egy rendkívül komoly megtiszteltetés lenne, persze ennek kicsi a realitása. De százegynéhány éves munkákhoz először hozzányúlni, Budapesten vagy Szeged belvárosában dolgoz­­ni a műemlékjellegű házakon, vagy a szegedi dóm kerítésének restaurálásával foglalkozni is szép feladat volt. Valaha nem is gondoltam volna, hogy ezt fogom csinálni, ma viszont teljesen természetes. Nem is érezném jól ma­­gam, ha mással foglalkoznék – összegzett Medgyesi István.