Átépítették a biofiltert, új levegőmosó technológiát telepítettek

2022.01.15. 20:06

Megszabadult a bűztől Hódmezővásárhely

Fellélegezhet a város, nem érezni már olyan erős bűzt a hódmezővásárhelyi ATEV Zrt. üzeménél, mint korábban. December 21-re a kormány támogatásával elkészült a cég szagemissziókibocsátás-csökkentési nagyberuházásának utolsó üteme.

Kovács Erika

Az ATEV vásárhelyi üzemében elkészült a cég szagemissziókibocsátás-csökkentési nagyberuházásának utolsó üteme. Fotó: Kuklis István

Az ATEV vásárhelyi üzemében elkészült a cég szagemissziókibocsátás-csökkentési nagyberuházásának utolsó üteme. Fotó: Kuklis István

– 2019-ben tettem ígéretet, hogy a következő három év stratégiai építkezése során, legkésőbb 2021 végéig Hódmezővásárhelyen is megvalósítjuk a szagemisszókibocsátás-csökkentési projektet. Ez így is történt. December 21-től próbaüzemben működik az új levegőtisztítási technológiánk – mondta el Kovács Lajos, az ATEV Zrt. vezérigazgatója. 

 

Évtizedes adósság 

 

– A beruházás részeként felújítottuk a biofiltert, ami teljes átépítést jelent. Új fenyőgyökér aprítékkal töltöttük fel, és új levegőmosó-technológiát telepítettünk. Utóbbi egy kétfázisú savas, lúgos mosóberendezés. Ezzel óránként 130 ezer köbméter levegőt tisztítunk meg. A teljes beruházás költsége mintegy félmilliárd forint volt. Megoldottuk a több évtizeden át húzódó problémát, ami a cég adóssága volt a lakosság felé – folytatta. 

 

Hangsúlyozta, a szaghatás máris jelentősen csökkent, de a próbaüzem végére további javulás várható. Beállítják, hogy mi­­lyen vegyszeradagolással, levegőelszívási intenzitással dolgozzon az új berendezés. 

 

Mátyásdombi siker 

 

A vezérigazgató kiemelte, a cég elkötelezett, hogy minden üzemében megvalósítsa ezt a projektet. 2020-ban Mátyásdombon készült el a beruházás, ta­­valy Hódmezővásárhelyen, idén pedig Solton kezdenek hozzá. 

 

– Reméljük, hogy a vásárhelyiek érzik majd a különbséget. Mátyásdombon egy éve működik ez a technológia. Egyszer felhívtak, és megkérdezték, mi­­ért zártuk be a gyárat, illetve mi a célunk az objektummal? A kérdés hallatán nyugodtam meg igazán, mert ez azt jelenti, hogy tényleg jól működik a rendszer, a telefonáló nem érzett semmilyen szagot. Ennél nagyobb elismerés nem is kell. Bízom benne, hogy Hódmezővásárhelyen sem jelent több gondot a bűz – mondta a vezérigazgató. 

 

ATEV fehérjefeldolgozó üzem. Fotó: Kuklis István

 

Nem ez volt az egyetlen fejlesztés az elmúlt években a cég vásárhelyi üzemében. Összességében mintegy kétmilliárd forintot költött az anyacég a gyárra. A több évtizeddel ezelőtt épített gyártócsarnokot felújították. Az épület egy része új héjazatot kapott, annál a részlegnél, ahol hal- és kutyatáphoz gyártanak különféle adalékokat, bővítették az alapterületet. Új malomrendszereket is kiépítettek, amelyek tovább javítják a termékeik minőségét. Jelenleg egy raktárt építenek. Megújult az irodaház is. 

 

Új szennyvíztisztító 

 

Ebben az évben egy új, biológiai szennyvíztisztító telepítéséhez látnak hozzá. 

– A feldolgozási technológiánk jelentős mennyiségű ammóniával terhelt szennyvizet eredményez. A lényegesen nagyobb teljesítményű tisztítót azért építjük, hogy a jövőbeni kapacitásbővítés során továbbra is a környezetvédelmi normákon megbízhatóan belül teljesítő szennyvízkibocsátást érjünk el. Egyúttal a jelenlegi szennyvízkezelési rendszerünket is megújítjuk, ami összességében 1,2 milliárd forintos beruházás lesz – részletezte, majd hozzátette, a munka 2023 végére készül el. A néhány éves tervek között pedig a fenntartható energiaellátás érdekében egy biogázüzem létesítése is szerepel. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában