Apró Ferenc több mint fél évszázada kutatja szülővárosa múltját

Apró Ferenc családja több mint kétszáz esztendeje él a napfény városában, minden elsőszülött fiú a Ferenc nevet viselte. Általános és középiskolai tanulmányait Szegeden végezte, majd jogi diplomát is itt szerzett. Ahogy fogalmazott, a szerette Alsóvároson nőtt föl. – A szülőházam a Mikszáth Kálmán utcában van, de imádtam Teleki nagyapáméknál lenni az Alföldi utcában. Ez és a Faragó utca volt gyerekként a birodalmunk. A nagyszüleim semmiben sem korlátoztak: reggel kimentünk az utcára, délben beszaladtunk ebédre, majd mentünk is vissza sötétedésig. Később egy akadémikustól hallottam, hogy egy gyereknek minden nyáron fél kilogramm port meg kell enni. Ezt a kötelességet mi becsülettel teljesítettük. Lehet benne valami, mert a betegségek jószerével elkerültek – mondta el lapunknak. 
 

Érettségi hexameterben 
 

Családjában ő volt az első diplomás. Elmondása szerint alig tíz könyv volt otthonukban, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi művei. Mindegyiket tucatszor újraolvasta. – Szerencsém volt, mert a Ságvári gimnázium humán tagozatán olyan nagyszerű tanárok tanítottak, mint Szörényi József, Visy József és Lessi Viktor – idézte föl. Már gimnazistaként nagy érdeklődést mutatott az irodalom iránt. A latinérettségin a feladat Vergilius Aeneis című műve 25 sorának lefordítása volt, amelyet hexameterekben tett át magyarra. – A fordítás végére odaírtam, hogy az „a” hangot lehet hosszúnak és rövidnek is venni. Ha pedig „h”-val kezdődik a szó, az nem számít mássalhangzónak. Eltelt néhány nap, és találkoztunk a folyosón Lessi Viktorral. Megölelt, ma is emlékszem a szavaira: „egykomám, ötven éve vagyok tanár, de ilyet még nem pipáltam”. Dagadtam a büszkeségtől, de a következő mondatával gyorsan lehűtött. „Azért azokról a szabályokról én is hallottam valamit harangozni” – mesélte nevetve. Hazaérve mind a 25 sort leírta újra, mai is őrzi. 
 

Bálint Sándor pere 
 

Gimnáziumi magyar tanára, Szörényi József példája nyomán éledt föl benne az érdeklődés anyanyelvünk szépségei iránt. – Úgy csodáltam, amiért olyan színesen tudott fogalmazni. Márpedig, amikor az ember megérzi a szépet, próbálná utánozni. Egyetemistaként már naponkénti látogatója voltam a Kárász utcai antikváriumnak – mondta. 
 

Az egyetem kihívásait könnyedén vette, 1966-ban szerezte meg jogi diplomáját, bő két évvel később bírói-ügyészi szakvizsgát tett. Az egyetemi képzésben négy év után féléves gyakorlat következett. A szegedi járásbíróságra osztották be. – Akkor, 1965 őszén tárgyalta Szabó Lóránt bíró Bálint Sándor perét. Sándor bácsi behozott Nyugat-Németországból néhány olyan könyvet, amelynek kölcsönadása izgatásnak számított abban az időben. Az elkobzott köteteket, mint Gyilasz: Beszélgetések Sztálinnal, Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála, mind elolvastuk munkaidő után. Olvastam a rendőrségi ak­­tát is, a följelen­tőt fedezték, ne­­ve nem derült ki. Aránytalannak éreztem, hogy ilyen kis dolog miatt pellengérre állítanak egy tudós embert. Sándor bácsi akkor már nehezen hallott, és ha a bíró kérdezett valamit, fölállt a vádlottak padjáról, tölcsért formált a kezével a füle mögött, és közelebb ment. 61 éves volt, és rettentően izgult. Az európai kitekintésű Sza­­bó Lóránt megfordította az ítélet kihirdetését, nehogy Bálint Sándor rosszul legyen: a bíróság fölfüggesztett szabadságvesztést szab ki, mértéke hat hónap. Sándor bácsi később mondta nekem: „hogy nem törtem teljesen össze, azt csak a hitömnek köszönhetöm” – mesélte. 
 

Fájdalom és tisztelet 
 

Írással egy fájdalmas esemény hatására 1970-ben kezdett foglalkozni. – Dózsa Laci vívótársam, aki már 28 évesen kandidátus volt, rosszul ugrott föl a vonatra, és az szétnyomta a lábfejét. A fájdalom írásban jött ki. Első cikkem a Délmagyarország sportrovatában jelent meg, arról szólt, milyen nehéz lesz Laci nélkül az NB I-ben – mondta. Nem sokkal ezután kezdett udvarolni leendő feleségének, Laczó Katalinnak, aki később a főiskolán oktatott népművelést, és megismerkedésükkor már 112 megjelent írása volt. – Megismerkedtem Péter László irodalomtörténésszel is, aki akkor már több száz cikket írt. Nagyon föl­­néztem rájuk, szerettem volna a nyomukba érni. Laci szerkesztette a Somogyi-könyvtári Műhelyt, abba is publikáltam, mellette a napilapba, majd a Szeged folyóiratba – mondta. Hatvanadik születés­napjára a Móra Ferenc Mú­­zeum kiadta a bibliográfiáját, amelynek Tőle és Róla fejezete 650 tételt tartalmaz. Nemrég megjelent a folytatás, amelynek legvégső jelölése már 1050 tételt rögzít. 
 

Mindent Szegedről 
 

A helytörténeti érdeklődés kezdettől fogva vezérfonalként szőtte át írásait. Első érdeklődési területe a képzőművészet volt, írt Szöri József, Zoltánfy István, Heller Ödön, Nyilasy Sándor pályájáról, továbbá csokorba gyűjtötte több, Szegedhez kötődő, méltatlanul kevéssé ismert képzőművész munkásságát. Majd következett az irodalomtörténet, amely során olyan neves irodalmárok szegedi kötődését vette górcső alá, mint Tömörkény, Juhász Gyula, Radnóti, Móra és Babits. Mindemellett írásai jelentek meg a szegedi zenetörténet, zsidóság, temetők, képeslapkiadás és vendéglátás múlt­­jának témájában is. – Péter László mellett muszáj volt, hogy az ember minden területre kiterjedően foglalkozzon a város történetével. Nemesen szigorú barátság volt köztünk, bármit kért tőlem, beleástam a témába magam – mondta. 
 

Életre kelő adatok 
 

Munkamódszere kezdettől fogva följegyzések készítése volt, házi bibliográfiája és tekintélyes könyv­­­tára országosan is jelentős. – Amit aznap látok, hallok, olvasok, azt este följegyzem. A jegyzeteket téma szerint, ábécésorrendben, dossziékban tárolom. Nincs kis és nagy adat, minden lényeges, bár lehet, hogy csak 15 év múlva válik fontossá. Mondok egy példát. Már harmincéves koromban szerettem az akkori nyolcvanévesek társaságában lenni, mert kitűnő adatközlők voltak. Egy fölsővárosi, atyai barátom mesélt nekem gyakran egy bizonyos Messinger Mimiről. Fölírtam a nevét. Majd harminc év múlva megjelent Radnóti naplója, amelyben írta, hogy délután fölmentek Messinger Mimihez Bachot hallgatni. Akkor elkezdett élni az adat, és kutatni kezdtem Mimi után – részletezte. 
 

Tájnyelvi kincsek 
 

A tájszavak „gyűjtését” már ka­maszként elkezdte, anyai nagymamája, Vastag Teréz ugyanis mindig szeretett a mondataiba egy-két népi hasonlatot, szólásmondást belecsempészni, amelyeket gondosan megőrzött emlékezetében. – 15 éves voltam, mikor anyámmal a kapuban búcsúztunk el a mamától, aki hirtelen elmosolyodott, és azt mondta: „no, a fiad már leöszi a fejedrül a kását” – mesélte. Bálint Sándor Szegedi szótárának megszerzése után el­kezdte rögzíteni saját emlékeit és nyitott füllel járni. – Ügyvédként sok tájnyelvi kifejezésbe botlottam. Előfordult, hogy hónapokon át kellett keresni a mögöttes képet. Egyszer szidta előttem valaki az egyik rokonát. Azt mondta, hogy „az a gazembör járja a vízönlagzit!”. Nem értettem, segítséget kértem egy csodálatos nyelvérzékű, közeli ismerősömtől, aki meg is fejtette. A módos ember boron tart­­ja a lagzit, a szegényet pedig az­­zal csúfolják, hogy vízen tartja meg. Egy másik alkalommal egy hölgy jött oda hozzám a villamoson, azzal, hogy válni akar a fia. Azt mondta, „egy éve házasok, de már mögkopott a söprű”. Máskor pedig egy kilencvenéves bácsi panaszkodott, hogy kölcsönadott százezer forintot, de nincs papír róla. „Csak úgy, Krisztus szakállá­­ra adta”. Nagyon jó érzés, hogy gyönyörű anyanyelvem egy-egy kifejezését meg tudom menteni – részletezte. 
 

Kölcsey-gyűrű 
 

A magyar kultúra napján idén Apró Ferencet méltatta a városvezetés a Szeged Kultúrájáért díjjal. – A Kölcsey-gyűrű azt jelenti számomra, hogy figyelnek rám. Arra, hogy minden sorom Szegedről szól – mondta. A soron következő, Írók, költők Szegeden című kötetét április végén mutatja be a nagyközönségnek a Somogyi-könyvtárban, ám már javában dolgozik az az utáni könyvén is. A régi Szeged jókedve című művében olyan izgalmas kérdésekre ad majd választ olvasóinak, hogy mit jelentett József Attilánál a „napokat ettem”, vagy ki volt Szegeden Zaci Laci és Padló Casals.