Vezető hírek

2022.05.23. 09:30

Még nem jött el az igazi strandszezon

Bár egyelőre csak hétvégén, de már lehet strandolni Sziksósfürdőn.

Munkatársunktól

Illusztráció: Kuklis István

Fotós: Kuklis István

Illusztráció: Kuklis István

Fotós: Kuklis István

Amikor vasárnap kint jártunk, nem voltak túl sokan, de ez ilyenkor a megszokott – mondta lapunknak Hódi Tamás. A létesítményvezető szerint a Sziki akkor indul be igazán, amikor legalább egy hétig kánikula van. Azonban addig is van mit csinálniuk. A Sziksósfürdő Strand és Kemping fáinak egy része az erdészeti szakemberek felmérése alapján ugyanis elöregedett, balesetveszélyessé vált, erős viharok esetén kidőlésük kockázata magas. 

Az elhalt, veszélyes fákat éppen ezért még a szezonkezdet előtt kivágták, viszont újakat ültettek helyettük. Minden kivágott fa helyett kettő csemetét ültettek. 
Ez összesen 338 fát jelent a Sziki strandterületén és „Kiskundorozsma Fürdő” buszforduló mellett elhelyezkedő játszótérnél. A fásítás célja a fával fedett területek növelése. Az elültetett fákkal a strandon és a játszótér környékén erdészeti szakemberek bevonásával kisebb ligeteket alakítottak ki úgy, hogy azok árnyékukkal védelmet nyújtsanak nyáron az erős napsugárzás ellen, és hozzájáruljanak a hőérzet csökkentéséhez. A keletkező fahulladékot pedig újrahasznosítják mulcsként és tűzifaként. A Szikin egyelőre még a tavalyi árakon lehet strandolni, mert a kormány döntése értelmében eddig nem lehetett árakat emelni. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában