Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Sztereóban kapjuk az atomot? - Erőmű a magyar határon

Szeged - A magyar határtól néhány kilométerre akarnak a horvátok atomerőművet építeni. Ha megépül, Pakssal együtt a második nukleáris erőmű lesz a térségben. A horvát és a magyar zöldek egyaránt elutasítják a reaktor építését, amely Szegedtől és Pécstől 100-120 kilométerre lenne.

Horvátországban évek óta heves vita, és folyamatos találgatás folyik az atomerőmű-építés kérdésében. Bár a horvát vezetés azt hangoztatja, hogy még nem döntöttek az erőmű végső helyéről, a szerb és a horvát sajtó Kelet-Szlavóniát azon belül is a magyar határhoz közeli Erdőd (Erdut) és Dálya (Dalj) térségét tartja erre a legesélyesebbnek. A Duna menti városok és falvak lakói pedig petíciót nyújtottak be a kormánynak szeptemberben, amelyben elutasítják az erőműépítés tervét, mondván, hogy az egyaránt tönkretenné a turizmust és a mezőgazdaságot. A zöldszervezetek minden lehetséges fórumon tiltakoznak a tervezett beruházás ellen.

A Greenpeace sem támogatja az atomerőművek építését. Bár a magyarországi központban nem tudtak a horvát tervekről, álláspontjuk az, hogy a teljes nukleáris technológiai lánc (bányászattól a végleges lerakóig) annyi fosszilis üzemanyagot használ, hogy végeredményben egy atomerőmű sem termel tisztább energiát a hagyományos gázerőműveknél, vagy csak elenyésző köztük a különbség.

Szegedtől alig 100-120 kilométerre épülnének meg a horvát reaktorok


- A horvátok jobban tennék, ha a megújuló energiaforrások kihasználására törekednének inkább, ahelyett, hogy egy rendkívül költséges és kockázatmentesnek semmiképp sem nevezhető beruházásba fognak – nyilatkozta a delmagyar.hu-nak Perger András. Az Energia Klub nukleáris biztonsági programvezetője nem ismeri a konkrét terveket, de már értesült a horvát szándékról. Perger András szerint nemzetközi egyezmények hazánknak is biztosítják a jogot, hogy amennyiben egy ilyen projekt elindul, részt vegyen a hatásvizsgálati folyamatban, és észrevételeket tegyen, valamint módosításokat kérjen, akárcsak a verespataki bányaberuházás esetében. Ennél többet Magyarország nemigen tehet.

A szükség nagy úr

Horvátország nem bővelkedik olajban, szénben vagy gázban. Szükségleteit főként importból fedezi. Az emelkedő árak és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére tett vállalások egyaránt lépésekre kényszerítik déli szomszédunkat. Egy atomerőművel egyszerre lehetne megszüntetni a piactól és az emelkedő áraktól való állandó függést, hosszú távon betartani a kiotói egyezményt és megoldani az elöregedő hőerőművek kérdését is, amelyek zömmel még a volt Jugoszláviában épültek, ám életüket már a független Horvátországban fejezik be, és optimista becslések szerint is legfeljebb 10-20 évig tarthatók még üzemben.

A lakosság a mezőgazdaságot és a turizmust félti

Atomenergia-huzavona

Hamarosan az atomenergia, és a hagyományos szén- vagy gáztüzelésű erőművek között kell majd dönteni Horvátországban. Egyelőre annyi világos, hogy a horvát kormány legalább 1500 megawattnyi teljesítménnyel biztosan bővíteni akarja a hazai energiatermelést a következő 10-15 évben. A politika azonban kissé határozatlan az atomerőmű kérdésében. Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatokból legalábbis erre lehet következtetni. Míg a kormány alelnöke, Damir Polancsec a horvát sajtónak kijelentette: az ország nem mond le az atomerőműről, és a következő 12 évben elkezdik az építkezést, addig a Horvát Demokrata Közösség (HDZ) egyelőre nem áll a beruházás mellett.

Szlovénia is bővítene

Szlovén tervek szerint 5 év múlva elkezdődik a Krsko erőmű 1000 megawatt teljesítményű második reaktorának építése. A kivitelezés 2013-ban indulna, és négy évet szánnának az építkezésre. Az alpesi ország a gazdasági fejlődés miatt egyre több energiát fogyaszt, szükségleteinek pedig mintegy 30%-át behozatalból kénytelen fedezni.

Ivo Sanader kormányfő és a legnagyobb horvát párt elnöke a HDZ múlt heti elnökségi ülése után vázolta a lehetséges forgatókönyveket egy sajtótájékoztatón: vagy három hőerőmű épül az országban, vagy egy atomerőmű mellett egy kisebb teljesítményű hőerőművel biztosítják a szükséges energiát. A HDZ a horvát energiaügyi stratégia kidolgozásának ezen szakaszában az atomerőmű nélküli megoldást támogatja. Ez azonban nem végleges döntés, ez a párt, de nem a kormány álláspontja. A további egyeztetések után alakul majd ki a végső stratégia, amelyben akár egy másik megoldás is jobbnak bizonyulhat – jelentette ki Ivo Sanader.

1500 megawattnyi bővítés továbbra sem lesz elég a horvát gazdaság és a lakosság növekvő igényeinek kielégítéséhez, mert közeljövőben több ma még működő hőerőmű is leáll Horvátországban, ezeket pedig pótolni kell. A számítások szerint további 3500 megawatt kapacitásbővítésre lesz szükség - idézi Damir Polancsec szavait a Slobodna Dalmacija című horvát lap. A horvát kormány atomerőmű-párti alelnöke szerint a döntések előtt alaposan meg kell majd vizsgálni a lehetséges megoldások költségeit, mert a gázzal termelt áram jóval drágábban állítható elő, mint a nukleáris energia.

Szerb energiaügyi szakemberek szerint jó ötlet lenne, ha a horvátországi atomerőmű-építésbe Szerbia is bekapcsolódna, mivel az ország erőforrásaiból nem telik sajátra. Az atomenergia kérdéskör társadalmi vitája azonban még hátravan. Szerbiában egyelőre moratórium tiltja atomerőművek létesítését 2015-ig, bár ennek feloldása felvetődött már Belgrádban. Hogy a két egykori ellenség közös nukleáris tervei megvalósulnak-e, nemcsak a politikán múlik. A civil szervezetek és a jövőbeni "építési területek" mellett élők is határozottan elutasítják az atomerőmű-építést. A Duna mindkét oldalán kemény ellenállásba ütközik az elképzelés. Az atomenergiai „húzd meg, ereszd meg" tovább folytatódik a szomszédban.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. Kolompár Rómeó 2008. október 30. 07:15
    „A Greenpeace gyalog (nem busszal, vonattal, autoval, repulovel, hajoval!) jar a vilagon mindenhova hoborogni?

    A Greenpeace emberei maguk termelik meg a sajat kajajukat?

    A Greenpeace sajat maganak epitett sajat keszitesu valyogteglabol hazat?

    A Greenpeace ugye nem kinai zoknit hord?

    A Greenpeace ugye annyi faval fut, amennyit sajat maga allit elo?

    A Greenpeace ugye kezi tekeros generatorral csinalja az aramot, amivel a kozlemenyeit a mediaba tudja tovabbitani?

    A Greenpeace gyerekei ugye gyertyafeny mellett tanulnak az iskolaban, ami persze fabol keszult?

    A Greenpeace ugye nem hasznal telefont, szamitogepet, egyebeket?”
  • 28. tatarate 2008. október 30. 05:15
    „Szégyen, hogy ezt a cikket úgy vette át innen az Index, hogy a horvátországi települések magyar és utána zárójeles horvát nevét felcserélte. Slota a példaképük? (Igaz, akkor a magyar név meg se jelennne, de így is durva.)”
  • 27. lugas6 2008. október 29. 13:38
    „Amikor vízi erőművet akartak építen ia Dráván a horvátok, akkor meg az nem volt jó a környezetvédőknek. Hadd építsenek már atomerőművet nem? Egyébként sem a magyar határra, hanem szerb határra, Borovó mellé tervezték építeni. legalább is a közreadott térképen így szerepel.”
  • 26. ZsL 2008. október 29. 12:27
    „http://www.zeitgeistmovie.com/

    Angolul tudóknak. Elgondolkodtató...”
  • 25. N.P. 2008. október 29. 12:09
    „7. mai

    Ha, ahogy írod "síkvizi természetűvé" vált folyókon nem építenének vízierőműveket, akkor mi is van a Tiszával? Hány erőmű van rajta? Hány hozott ebből jelentős fejlődést a környéknek? (pld: Tisza-tó). Hány működik ezekből szinte problémák nélkül?

    Már elképzelés szintjén létezik a csongrádi erőmű, és ugye Csongrád az egy alpesi város.”
  • 24. Ed Gonzo 2008. október 29. 11:58
    „Vagy: a magyar határ 100 km-re délre van Szegedtől... be szép is lenne...”
  • 23. Ed Gonzo 2008. október 29. 11:56
    „"A magyar határtól néhány kilométerre akarnak a horvátok atomerőművet építeni(...) amely Szegedtől és Pécstől 100-120 kilométerre lenne.
    -
    "Tupac feltámadt! - Igazából nem is, de..."

    Remélem a nyomtatottban találtok valami eredetibb címet...
    Sztereóban atomot... lmao.”
  • 22. vau 2008. október 29. 11:28
    „Elvis: a kép bal szélén valóban ott vannak az említett települések. A Dunát keresd.”
  • 21. Elvis Train 2008. október 29. 11:11
    „Könyörgöm! A térkép Szerbiát mutatja. Alig 100 km-rel nyugatabbra vannak az említett települések, a kép bal szélén.”
  • 20. szgy 2008. október 29. 11:11
    „Mi az, hogy az "atomot"? De hát "atomot" eszünk, lélegzünk, "atomot" nyomogatunk a számítógép billentyűzetén!!

    Esetleg: radioaktív sugárzást. De hát azt is kapunk éjjel-nappal, egy "gyerekjáték" méretű GM-csővel úgy 40 ionizáló részecskét lehet deketálni fél perc alatt egy köbcentiméter levegőben.

    Az atomerőművekről Oláh György mondta: nem tudom, hogy veszélyesebb-e, nem veszélyesebb-e, mint az alternatívák, de azt tudom, hogy az atomenergia biztosan nélkülözhetetlen. És igaza volt.”
  • 19. flexsnake 2008. október 29. 10:41
    „Atomerőművekre azért van szükség mert energiafüggővé lett a világ.Ha egyetlen napra nem volna áram a világon helyrekozhatatlan károkat okozna.
    Nem a sugárzástól kell félnünk mert a rendszerbe ritkán csúszik hiba.A gond a már használhatatlan de sugárzó ellemekkel van amiket nemtudunk sokáig tárolni.Telerakhatjuk az egész földet vele, és az bizony sokkal durvább mint a
    természetben megtalálható sugárzások összesen.Hova a faszba pakoljunk ennyi ,,szemetet"??? Kinek a kertjébe?Kinek a tavába sülyesszük el?És mennyit tudunk tárolni?”
  • 18. dddddddddd 2008. október 29. 09:58
    „de vannak nemzetkozi egyezmenyek... illetve ha az Uniohoz akarnak csatlakozni akkor meg tobb is.. hehehe.. ugyanaz a szitu mint Verespatakkal.. nagyon is lehet huzogatni a dolgot jobbra balra... es nem igaz hogy nincs semmi beleszolasunk”
  • 17. Trianont kaptuk sztereoban, nem az atomot. birka újságíró. 2008. október 29. 09:14
    „Alapvetően most már kurvára mindegy, beleszólásunk nincs. Ha a horvátok 10 m-re a határtól építenek erőművet, azt is el kell fogadnunk, tekintve hogy semmi beleszólásunk nincs az ő területükön folyó bármilyen eseménybe.”
  • 16. Coesit 2008. október 29. 09:04
    „mai
    Azért ez nem ennyire egyszerű. Kicsit töményebben adjuk vissza a földnek. Nem véletlen, hogy hatalmas előkészítés folyt a terület kutatásánál. 10.000 évre előre kellett gondolkodni és megelőzni a várható szivárgást. Gondolj bele mennyi 10.000 év, ha mi csak 1100 éve vagyunk itt a Kárpát-medencében.”
  • 15. mai 2008. október 29. 08:47
    „Amiért nem haragszunk, nem tiltakozunk az életterünkben lévő vasércre, mert ágyút lehet önteni belőle, ugyanilyen természetességgel kell kezelnünk szintén az életterünkben lévő uránércet, termékeit és technológiáit. A földből bányásszuk az uránércet és a földnek adjuk vissza Bátaapátiban. Használjuk, feldolgozzuk, visszatesszük. Szokatlan, nem általános új alkalmazás.”
  • 14. Coesit 2008. október 29. 08:39
    „Egyébként, ha jobban megnézzük, nincs is a horvátoknak olyan területe ami 100km-en belül ne ütközne egy másik ország határába. Szép elnyújtott ország.”
  • 13. Coesit 2008. október 29. 08:35
    „Lényegében miért háborgunk a horvátokra emiatt? Paks meg a horvátokhoz van közel. Nem is beszélve a hamarosan átadásra kerülő Bátaapáti radioaktív-hulladéklerakóról. Nekünk lehet, nekik nem?”
  • 12. ramsar 2008. október 29. 08:22
    „N.P.
    Alapvetően persze nem mindegy, de mivel Paks úgyis ott van a közelben, és a horvát újabb, modernebb, és ezáltal feltehetően még biztonságosabb lesz, lényegében mégis mindegy.
    A nagymarosi vízlépcsőt pedig remélhetőleg soha, de soha nem fogják megépíteni...”
  • 11. nyafi 2008. október 29. 08:04
    „Erőmű a magyar határon-és akkor mi van? Nekik is lehet,sőt fejlettebb és biztonságosabb lesz ,mint Paks.”
  • 10. Mike3 2008. október 29. 07:46
    „Végre megint lehet pánikot kelteni.
    Az atomenergiával nincs semmi gond, örülök, hogy a horvátoknak van annyi esze, hogy építenek egy erőművet.”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bombariadó a Széchenyi téren

Szeged - Bombariadó miatt tegnap délután lezárták a Széchenyi tér környékét, több épületet kiürítettek. Tudják a rendőrök, honnan telefonált az a nő, aki azzal fenyegetett, hogy levegőbe röpíti a CIB Bank, a nagyposta és a városháza környékét. Tovább olvasom