Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella 0°C | 5°C Még több cikk.

Előzetesbe került a fiát agyonverő kaposvári apa

Előzetes letartóztatásba helyezte hétfőn a bíróság azt a kaposvári férfit, akit 3 éves fia agyonverésével gyanúsítanak. A férfit pénteken este fogták el a külváros egyik erdős területén.
A férfi a gyanú szerint a múlt héten kedden verte meg a gyereket, aki belehalt a verésbe. A börtönviselt férfi ezután eltűnt, pénteken egy erdős területen fogták el a kommandósok. A férfi még a rendőrökkel is erőszakoskodott, ezért a földre teperték és ott bilincselték meg. Még aznap éjszaka kihallgatták és meggyanúsították azzal, hogy annyira megverte 3 éves kisfiát, hogy a gyerek belehalt a sérüléseibe. Hétfőn a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A kisfiú boncolási eredményét a kaposvári igazságügyi és orvos szakértői hivatalban készítették el. A Független Hírügynökség információi szerint a vizsgálatból kiderült, hogy a gyereket a tragédia előtt is megverték, akkor olyan hasi ütéseket kapott, amitől hasnyálmirigy gyulladása lett, de ezzel nem vitték orvoshoz.

Az ügyben korábban az anyát is kihallgatták, a család három másik gyerekét a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központban helyezték el.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A paraméterkönyv előkészítésének leállítását kéri a VEKE

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) arra kérte Demszky Gábor főpolgármestert, hogy… Tovább olvasom