Mary McCluskey: Tolakodó érzelmek

Mit veszíthetsz, ha a fiad már halott?

Kat és Scott egy autóbalesetben elveszítették egyetlen gyermeküket. A 17 éves fiú halála teljesen új vágányra sodorja életüket: a férfi beleveti magát az ügyvédi munkába Los Angelesben, de a felesége továbbra is inkább otthon tölti a napjait, mert nem tudja összeszedni magát a megrázkódtatás után. Halogatja a visszatérést a munkába, majd úgy dönt, inkább munkahelyet vált, de ott sem kezd el dolgozni. Az olvasó akkor kapcsolódik be történetükbe, amikor már gyászolnak, így megbocsátható, hogy a történet kevéssé mozgalmas és eseménydús. Végigkövethetjük az anya lelki vívódását, amint teljesen haszontalannak érzi már életét. Megélhetjük vele azokat a pillanatokat, amikor fia barátaival találkozik és azon vívódik, miért is nem lehetnek egyel többen még mindig. És azt is, amikor rájön, hogy fiának volt barátnője – ezt is csak azért tudja meg, mert egy szép üzenettel talál ismeretlen csokrot a síron.
A probléma ezzel a regénnyel alapvetően az, hogy ez a nihil később sem tűnik el a történetből. A fordulópontot elvileg az jelentené, hogy a házaspár gyásszal telt életébe megérkezik Kat egykori iskolatársa és barátnője, Sarah, aki dúsgazdag özvegyként Scott üzletfele lesz. A nő látszólag új lendületet hoz a családba: a férfinak remek új kapcsolatokat, a nőnek pedig egy lelki támaszt, akire bármikor számíthat és aki megpróbálja kirángatni a négy fal közül. Ráadásul a fülszöveg utal arra, hogy a nő ördögi tervet sző, így az olvasó joggal várja, hogy történjen valami. Csakhogy nem történik semmi – azon kívül, hogy Scott egyre több időt tölt a nővel, gyanús körülmények között késik órákat otthonról és mindezt mindig kimagyarázza.
A regény hibája alapvetően az, hogy az olvasó az első pillanattól tudja, hogy Sarah valami gonosz tervet sző, de hiába várja, hogy felépüljön egy tökéletes átverés, nem kap semmit. Az egykori osztálytárs kedvesen segít Kat-nek mindenben és még az is kiderül, hogy férje fejét sem csavarta el. Gyakorlatilag az utolsó pár oldal kivételével egy támogató barátot ismerhetünk meg benne, aki aztán egyszercsak vigyorog egy ördögit, azt hiszi, elérte, amit akart, de aztán mégsem.
Nagyjából így foglalható össze a hatalmas fordulat, a regény csúcspontja, mely alighogy kibontakozik, már véget is ér, ahogyan a történet is. Az olvasó így gyakorlatilag egy kidolgozatlan, összecsapott sztorit kap, melyből még az az érzés is hiányzik, hogy legalább a végén jól meglepődött. Sokat tehát nem érdemes várni ettől a regénytől, de legalább gyorsan kiolvasható – egy hétvégés időtöltésre elmegy, ha nincs éppen más kéznél.