Hallgassa élőben!
Fotó: Horváth Balázs

Felfoghatatlan fájdalom: halott kisbabát találtak egy lakásban

Szombaton délelőtt egy kisbaba holttestét találták meg Szombathelyen, a Barátság utca egyik négyemeletes házának lakásában.

A vaol.hu úgy tudja, hogy a lakásban egy negyven év körüli pár lakik. Reggel 7 óra után mentők érkeztek a helyszínre, akik valószínűleg egy nőt vittek kórházba a lakásból, majd néhány órával később a rendőrök is megjelentek a Barátság utcában legalább négy járőrautóval.

A bűnügyi helyszínelők tíz óra körül érkeztek meg, ők egész délelőtt nyomokat rögzítettek a lakásban, a halottszállítók pedig egy kisgyerek holttestét vitték el.

A portál egyelőre nem megerősített információi szerint a pár férfi tagja reggel ért haza munkából, akkor szembesült azzal, hogy a nem régen született kisbaba már halott volt. Úgy tudják, hogy ő értesítette a rendőröket és a mentőket is. A kiérkező mentők hosszú ideig próbálták újraéleszteni a kisbabát, ám ez nem sikerült.

Délután a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben tájékoztatott

A hírt nem cáfolták, mint írták: „A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.”

Hozzászólások

Már a 40 fokos csúcshőmérséklet sincs messze, keddtől hőségriadó lép életbe
A jelenlegi hőségriasztás fokozatot emelve hőségriadót rendelt el Müller Cecília országos tisztifőorvos a tartós hőség miatt.
Észak-Macedónia–Hollandia – ÉLŐ!
A labdarúgó Európa-bajnokság C-csoportjának 3. fordulójában a már biztosan csoportelső Hollandia a nyeretlen Észak-Macedóniával találkozik Amszterdamban. Kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével!
Időspirál nyári tábor a Szent István-iskolában
Különleges kerettörténet köré szervezte eheti élménytáborát a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola.
Szijjártó Péter: Európának meg kell védenie a nemzeti kisebbségeket és a vallásgyakorlás szabadságát
A nemzeti közösségek sokhelyütt nehéz helyzetbe kerültek.
Willi Orbán: Gratulálok a társaimnak, amiért van esélyünk a továbbjutásra
„Nem jó, ha hozzájárulunk az ellenfél góljaihoz, de ez is a munkánk része, benne van a pakliban.”
Két keréken vándorolt az irodalom a fesztiválon – Fotók
Ifjúsági programok, kerékpáros emléktúra, gasztroirodalmi anekdotázás és retro-party is szerepelt az első szegedi Tricikli Fesztivál programjában. Az irodalom kerékpáron gurult egyik helyszínről a másikra.