A fehér lótusz – minisorozat-kritika

Nyári vakációra érkeznek a kirándulók a trópusi Hawaii szigetére. Egy hajó szállítja őket A Fehér Lótusz nevű ötcsillagos szállodába, hogy utána mindegyikőjük egyesével elfoglalja szebbnél szebb lakosztályát. A kirándulók között találunk friss házasokat, akik épp a nászútjukat töltik a földi paradicsomban, egy négytagú családot, fiú- és lánygyerekkel, akik mellé csatlakozott a lány egyetemi barátnője, valamint egy egyedülálló középkorú asszonyt. E díszes társaságról igyekszik minél hatékonyabban gondoskodni Armond, a szállodaigazgató, továbbá az ő profi alkalmazottjai, köztük Belinda, aki a szálloda wellnessrészlegéért felel.  

Amikor megérkeznek a nyaralók, még mindenki boldog. A táj mesés, a víz csodálatos, a lakosztályok kifogástalanok. Azazhogy mégsem…  

A dúsgazdag anyuci egy szem fia, Shane rögtön észreveszi, hogy a szobák, ahová elhelyezték őket, nem a nászutas lakosztályhoz tartoznak. Megígéri hát ifjú feleségének, Rachelnek, hogy minél előbb utánajár a dolognak. Eközben a négyfős Mossbacher-család tagjai is gondokkal néznek szembe. Az apa roppant kínos egészségügyi problémával küzd, az anya pedig még a nyaralás idejére sem tud elszakadni munkájától. Antiszociális kamaszfiuknak nem jut különszoba, ezért úgy dönt, a légkondi nélküli konyhában húzza meg magát, mivel flegma nővére és annak még flegmább barátnője nem hajlandó egy szobában aludni vele. Az egyedülálló asszonyságnak, Tanyának pedig küldetése van: a habokba kell szórnia édesanyja hamvait.  

A Fehér Lótuszt jegyző Mike White nem most kezdte a szakmát, hiszen már az 1998-as tinisorozathoz, a Dawson és a haverokhoz is írt jó pár epizódot. Jelentős áttörést azonban egyik múltbéli munkájával sem tudott elérni – mindezidáig. A rendező-forgatókönyvíró opus magnuma, azaz főműve A Fehér Lótusz, egy igazi csúcsteljesítmény, amelynek sztorijáról a fent vázolt alapszituáción túl – ígérem – nem fogok elárulni semmit.

Adódhat a kérdés, hogy mi a mű tétje. Elvégre az nem valami nagy truváj, hogy azt kell néznünk, a gazdag amerikaiak milyen luxusban nyaralgatnak. Ha ez a nyaralgatás csak közepes színvonalon, mérsékelten izgalmas módon lenne megírva, az valóban nem lenne nagy truváj, de úgy, ahogyan a szereplőit a sorozat bemutatja, illetve az, ahogyan a sorsukról mesél, az zseniális. A Fehér Lótusz olyan, amilyen vágyálmaiban valamennyi szappanopera szeretne lenni. Csak nagyon kevesen tudnak úgy jellemeket ábrázolni, ahogyan A Fehér Lótusz teszi. Egy-egy megszólalás oldalnyi személyiségjegyet árul el tulajdonosáról, egy-egy tekintetben ott a karakter lelki világa. Ezek az emberek, a nyaralók egy teljes hétre össze vannak zárva, sorsuk akaratlanul is összefonódik, és ezek az összefonódások rendre konfliktusokat szülnek, ahogy a való életben is történik. Ennyire emberiek és egyszersmind szórakoztatóak nemcsak a szappanoperák szeretnének lenni, hanem bizony a valóságshowk is. Hogyan viszonyulnak egymáshoz a legkülönbözőbb karakterek? Idővel milyen féltett titkok derülnek ki róluk? Valamennyi szereplő esendő és tökéletlen. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – mindegyikőjükkel tudunk szimpatizálni, magunkra ismerhetünk bennük. Legyenek bármennyire is tökéletlenek, megértjük őket, át tudjuk érezni a legkülönfélébb motivációkat is. Végig érezhető, mennyire szereti Mike White az általa írt karaktereket. Nem tudna választani közülük, így mindenki megkapja a magáét, amiért egyszerre lehet utálni és szeretni őket.  

Egészen lenyűgöző, hogy ilyen szintű jellemábrázolásra elég volt mindössze hat epizód. Sőt, igazából már az első részben mélységeiben megismerjük a karaktereket, utána ki-ki bejárja a maga fejlődési ívét, megannyi árnyalattal gazdagodva. Aligha meglepő, hogy a húsz Emmy-jelölésből nyolc színészi nomináció. Három férfi színész és öt színésznő jelentkezett be a díjért, nevezetesen Steve Zahn, Jake Lacy és Murray Bartlett, illetve Connie Britton, Jennifer Coolidge, Alexandra Daddario, Natasha Rothwell, valamint Sydney Sweeney. Zsűri legyen a talpán, aki kiválasztja közülük a győztest!

Természetesen magát a sorozatot is jelölték a díjra, ahogyan az alkotót, Mike White-ot is, rendezői és forgatókönyvírói minőségben egyaránt. Akit még muszáj kiemelni, az nem más, mint Cristobal Tapia de Veer zeneszerző. A Fehér Lótusz zenéje gyakorlatilag egy plusz egyedik szereplő, annyira élő, eleven, annyira megteremti a hangulatot, szinte mintha a történések narrációja lenne. Imádni valóan szatirikus stílusát és groteszk látásmódját a sorozat nagymértékben épp a zenéjének köszönheti.  

Az HBO Maxon elérhető hatrészes A Fehér Lótusz nem sokáig marad minisorozat. A nagy sikerre való tekintettel már berendelték a második évadot, ami Szicíliában fog játszódni, egy majdnem teljesen új szereplőgárdával. Csak győzzük kivárni!