Segítség az úton

2022.01.24. 19:17

Németh Antal lett az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetője

Az elsődleges cél, hogy a korosztályos válogatottakban szereplő tehetséges játékosok közül minél többen eljussanak a felnőtt nemzeti csapatig - mondta az új vezető.

Németh Antal lett az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetője a Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ).

"Egységes szakmai koncepció kereteinek kidolgozása és megvalósítása lesz a feladatom. Az elsődleges célunk, hogy a korosztályos válogatottakban szereplő tehetséges játékosok közül minél többen eljussanak a felnőtt nemzeti csapatig, és az oda vezető úton minden segítséget megkapjanak a fejlődésükhöz" - mondta hétfőn az MLSZ honlapján.

A 47 éves Németh Antal 2009-től az MLSZ Pest megyei koordinátoraként, majd a Pest megyei igazgatóság szakmai igazgatójaként tevékenykedett. Ezzel párhuzamosan a Vasasnál utánpótlás szakmai igazgatóként is dolgozott. Később, 2015 és 2020 között szövetségi edzőként vállalt szerepet több korosztályos válogatottnál.

Két évvel ezelőtt a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely másodedzője, majd vezetőedzője lett. Az MLSZ-nél Fehér Csabát váltja az utánpótlás-válogatottak szakmai vezetőjeként.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!