2023.05.21. 19:30

A borászat valójában kőkemény mezőgazdasági munka

Hazánk második legnagyobb szőlőtermesztő területe volt egykor Szeged környéke, a városnak azonban mostanra mindössze egyetlen borászata van. Az Ujvári Pincészet azonban eltökélte, hogy egymaga is felteszi vármegyeszékhelyünket a bortérképre. Tavalyi nemzetközi sikerük után aligha kérdéses, hogy ez sikerülni is fog. Pintér Tamással beszélgettünk a borfesztiválon a szakmáról és arról, milyen kemény munka áll a trendinek tűnő foglalkozás mögött.

Timár Kriszta

Pintér Tamás hisz benne, hogy egyetlen szegedi pincészetként is fel tudják helyezni a várost hazánk bortérképére. Fotók: Karnok Csaba

Ha borvidékről van szó, hazánkban Eger, Villány és a Balaton környéke jut mindenki eszébe. A kifinomultabb vagy érdeklődőbb műfajkedvelők nyilvánvalóan ezt követően is még jó párat meg tudnak nevezni, de a Csongrádi borvidék már csak nagyon keveseknek jut eszébe. Pláne, ha azon belül is kifejezetten szegedi borászatot akarnak keresni, abból ugyanis mindössze egyetlen van. Az Ujvári Pincészet számára ez nyilvánvalóan hátrány, de ők igyekeznek inkább előnyt kovácsolni belőle. Hogy hogyan, arról beszélgettünk az éppen most zajló Szegedi Borfesztiválon a pincészet borászával.
Pintér Tamás nem szegedi, ahogy fogalmazott, feleségén, gyermekein és munkáján kívül érzelmi szálak nem is fűzik a városhoz. – Amikor ideköltöztem, annak ellenére, hogy sokan kérdezgették, mit akarok én Szegedtől ebben a szakmában, végzett borászként bekopogtam Ujvári Misi bácsihoz, hogy munkát keresek. Így csatlakoztam a családi vállalkozáshoz – mesélte. Nem nevezhetik tehát elfogultnak, amikor az itteni borászkodásról beszél, mégis azt mondja, lát benne fantáziát.

A második legnagyobb termőterülete volt

Már az 1800-as évek első feléről is vannak feljegyzések, hogy ezen a területen szőlővel foglalkoztak, mi több, egykor ez a vidék Magyarország második legnagyobb szőlőtermesztő területe volt. A mostani Tápén, Petőfi-telepen, sőt a Csillag tér környékén is voltak nagy földek. Nem mondhatja tehát senki, hogy nem alkalmas ez a vidék erre a feladatra. A város terjedése, a területek beépítése mellett azonban gondot jelentett az is, hogy a borászgenerációk is kiöregedtek, és nem volt, aki továbbvigye ezt a mesterséget. Így tűnt el szépen lassan ez a szakma erről a vidékről

– beszélt az előzményekről Pintér Tamás. Utóbbi jelenség egyébként szerinte ma is nagy probléma országos szinten: kevesen hajlandók családon belül átvenni a borászatokat.

A kívülállók azt gondolják, hogy ez csak az ivásról szól, miközben kőkemény mezőgazdasági munka. Az elültetett növény három év után fordul termőre, onnantól kezdve hajtást kell válogatni, lombot ritkítani, permetezni, kapálni. Az pedig, hogy a gyümölcsnek milyen beltartalmi értéke lesz, az a földben lévő ásványokon és aromákon múlik. Rengeteg tehát a munka már azelőtt is, hogy a bor alapanyagát, a szőlőt leszüretelnénk, amelynél szintén nem mindegy, mikor történik meg. Savassága, érettségi foka is befolyásolja, milyen nedű lesz belőle, így azt is folyamatosan mérni kell

– mesélte a borász. Hozzátette: szerencsére szép lassan újra reneszánszát kezdi élni ez a szakma, és ha először csak hobbiszinten is, de egyre több fiatal kezd ismét a borászattal foglalkozni.

Azt akarták, hogy a helyiek büszkék legyenek
Pintér Tamás szerint a Szeged környéki meszes, agyagos talaj elsősorban a fehérborok előállításának kedvez.

Minden borvidéknek a föld miatt van egy alapjegye, ami alapján a borok származása megkülönböztethető, de hogy ki mit hoz ki a területből, vagyis a végtermék stílusa már a borászon múlik.

Ezért volt észrevehető az Ujvári Pincészetnél is az arculatváltás: 2017-ben úgy döntöttek, Szegedet is felteszik a bortérképre.

Erről a városról mindenkinek a hal jut eszébe. Mi szerettük volna, ha a halászlé mellé egy jó helyi kékfrankos vöröset is tudnának ajánlani a vendéglátók. Fontos volt, hogy olyan borászatot hozzunk létre, amelyet a helyiek is büszkén vállalhatnak, mint akár az egriek vagy a villányiak. Misi bácsi pedig ehhez nagyon jó alapokat tett le, amit a fiával tovább tudtunk vinni

– mesélte.

A borászatban az a jó, hogy mindig más. Minden szőlő másképp fejlődik, más az igénye, így nincs egységes recept. Fotó: Karnok Csaba

Az Ujvári Pincészet már az első megújított évben hét aranyérmet nyert cserszegi fűszeresével, rajnai rizlingjével pedig különdíjat. Tavaly országos aranyérmet ítéltek oda nekik, ami még erről a borvidékről korábban senkinek nem sikerült, idén pedig kékfrankos rozéjuk Magyarország legnagyobb borversenyén 15 ország közel ezer borából ezüstérmes lett, vagyis nemzetközi elismerést hoztak Szegednek.

Persze más a szakma és más az, amit egy fesztiválközönség igényel. Pintér Tamás elárulta, miközben a gasztronómiában nem szeretik az édes bort, a rendezvényeken sokan keresnek ezekből is. Így természetesen gyártanak ilyet is, például szalmabort, melyhez a szőlőt szalmán töppesztik össze a magas cukortartalom eléréséért. Sőt van pezsgőjük és narancsboruk is – utóbbi a nevével ellentétben nem a déligyümölcsből készül, hanem a fehér szőlő saját héján való erjesztésétől kap jellegzetes színt.

Szakma, ami folyamatosan változik

A borászatban az a jó, hogy mindig más. Minden szőlő másképp fejlődik, más az igénye, így nincs egységes recept. Új technológiákat és stílusokat kell folyamatosan tanulni, és persze ott az időjárás is, ami sokszor átírja az elképzeléseket. Ha pedig valami nem sikerül, a következő évre az tanulópénz, hogy mit kell változtatni

– beszélt szakmája szépségeiről. Arra a kérdésre, hogy Szegedről ki lehet-e nőni nagy borászattá, határozott igennel válaszolt.

A Csongrádi borvidék még mindig nagyon kevéssé ismert, azon a szóösszetételen pedig, hogy szegedi bor, sokan meglepődnek. De pont emiatt fogadják szívesen például a fővárosban, hiszen ha egy vendéglátó újat tud mutatni a vendégeinek, az számára mindig érték. Ha pedig az még jó is, nemcsak egy kuriózum lesz, hanem valami, amit legközelebb már keresni is fognak

– mondta.