2023.06.03. 14:09
Kézfogás a Gemma Központ fiataljaival – VIDEÓ
Idén is Szarka Tamás Kézfogás című dalának közös éneklésével ünnepli több közösség nemzeti összetartozásunkat. A szegedi Gemma Központ fiataljai is csatlakoztak a felhíváshoz.
– A Kézfogás című dal eléneklésével ünnepeljük a nemzeti összetartozás napját, de emlékezzünk a trianoni békeszerződésre is. Mi hiszünk a magyarság jövőjében és ezért fontos, hogy egy közös énekléssel erősítsük a magyarság nemzeti összetartozását – olvasható a Szarka Tamás: Kézfogás 2023 kezdeményezés Facebook-eseménynél.
Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző kezdeményezése már bizonyította sikerességét, idén már ötödik alkalommal invitálták közös éneklésre a magyarságot. 2023-ban Kárpát-medence-szerte több mint 570 intézményben mintegy 150 ezren énekelték közösen a dalt pénteken a nemzeti összetartozás napja alkalmából. A dalt egyébként 2019 óta minden évben több mint százezren adják elő együtt egy időben a Kárpát-medencében és világszerte a nemzeti összetartozás napja alkalmából. 2019-ben például Budapesten a Kossuth téren, 2021-ben az Országházban a Szent Koronánál, 2022-ben a komáromi Erzsébet hídon hangzott el a szám.
A fogyatékossággal élő gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó szegedi Gemma Központ fiataljai is csatlakoztak a kezdeményezéshez, közösségi oldalukon meg is osztottak egy videót, amelyben a Kézfogás című dalt éneklik közösen