2024.02.17. 15:29
Kolbászokkal versenyeztek Kiskundorozsmán – Galéria, Videó
Édes-savanyú kolbász is készült a Dorozsmai Böllérnapon és Kolbásztöltő versenyen szombaton a művelődési ház udvarán. A rendezvényre sokan voltak kíváncsiak, és több mint negyven csapat nevezett.

Negyven csapat gyúrta a kolbászt. Fotó: Gémes Sándor
Ez már a hetedik Dorozsmai Böllérnap, annyi különbséggel, hogy sajnos a jogszabályok miatt nem tudtuk itt helyben feldolgozni a sertést, így az most elmaradt. De persze a kolbászsütő versenyt megrendeztük, amire csaknem negyven csapat nevezett
– mondta lapunknak a körzet önkormányzati képviselője a helyi művelődési ház udvarán, miközben éppen a csapatokat látogatta végig.
Ruzsa Roland azt is elmondta, hogy már kora délutánig nagyjából ezer ember fordult meg a rendezvényen. A képviselő szerint fontosak a hasonló, közösségépítő rendezvények, és ezeket szeretik is a dorozsmaiak, akik nagyon szorgalmasak.
Nekem pedig az az egyik feladatom, hogy hétvégente tartalmas programokon pihenhessék ki a hétköznapok fáradalmait
– fogalmazott a képviselő.
A mostani eseményen kapta meg először az első helyezett a Börcsök Szilveszter kupát. Börcsök Ferenc korábban Dorozsmán dolgozott, és ő volt a helyi rendezvények főszakácsa is általában.
A kolbászokból mi is kóstoltunk, főleg mert régi jó ismerősünk, Árendás Péter egyébként nem engedte volna elhagyni a helyszínt. De nem bántuk meg, készültek igazán finom kolbászok is. Árendás Péterék két baráti társasággal is érkeztek, de az ő feladata inkább közszolgálati jellegű volt: azt vállalta, hogy kisüti a csapatok kolbászait, és még minden mást amit az udvari kemencében ki lehet.
Kolbászokkal versenyeztek Kiskundorozsmán – Galéria: Gémes Sándor
A negyven csapatból képtelenség volt mindegyiket végigjárni, ráadásul már akkor értünk oda, amikor mindenki falatozott. Annyi azonban kiderült, hogy mindenki jól érezte magát, és természetesen nem csak a kolbászhús került elő, hanem a pálinka, a sör és a borok is. A gyerekek üdítővel, kürtőskaláccsal és gumicukorral vigasztalódhattak, már ha nem szeretik a sültkolbászt.
Miután pedig mindenki jóllakott, és a zsűri is végzett a munkájával, jöhetett a várva várt eredményhirdetés. A zsűri által legjobbnak ítélt kolbászt Farkas Tibor és csapata készítette, így ők kapták meg a már említett a Börcsök Szilveszter kupát. A második helyen Lovai István és csapata végzett, a bronzérmesek pedig Kolompár Ivánék lettek. És ami a legérdekesebb: a zsűri egy különdíjat is kiosztott, amit Oláh Krisztián érdemelt ki az édes-savanyú, vagyis ázsiai ízvilágú kolbászával.
A dorozsmai művelődési ház udvarán délután már pakoltak össze a csapatok, de ahogy láttuk, sokan olyan jól érezték magukat, hogy akkor nem vetettek véget a szórakozásnak, hanem tovább indultak, és folytatták a barátaikkal a böllérnapot.
Szegedi hírek
- A fiatalok szórakoznak, a lakók bosszankodnak, háború indulhat az Ipoly soron
- Ez a Honda már öt éve halott, szomorú sors vár rá
- Szívhez szóló elnöki üzenet a gyermekvédelem frontvonalában dolgozóknak – galériával
- Kullancsriadó Szegeden? Nem a fű a főbűnös, állítja a szakember
- Izgalmas rakomány gördült be az Erzsébet-Ligetbe, néhányan tudni vélik, mi lehet az