700 forintos emelés

2023.02.01. 20:40

Jelentősen megdrágultak a dohánymentes cigarettahelyettesítők

Nagyjából 700 forinttal drágult egy doboznyi dohánymentes cigarettahelyettesítő termék szerdán, mivel ezekre is kiterjesztették a jövedéki adót. Hamarosan drágulnak a hagyományos cigaretták is, a dohánytartalmú hevítőrudaknál pedig betiltják az ízesítést.

T. K.

Érdemes volt betárazni az elmúlt hetekben a cigerettahelyettesítő termékekből azoknak, akik ilyesmit használnak, szerdától ugyanis jelentősen megdrágultak. Február elsejétől a dohányt nem tartalmazó hevítőrudak után is jövedéki adót kell fizetniük a gyártóknak, szálanként 35 forintot. Ez egy doboz esetében nagyjából 700 forintos áremelést jelentett. 

A hagyományos cigaretták mellett egyre népszerűbbek ezek a termékek – főleg a fiatalok között, de sokan használják a leszokás első lépéseként is. Ezek ugyanis gyógynövények hevítésével állítják elő a belélegzett gőzöket, vagyis míg a dohányzás rituáléja megmarad, nikotin és dohányfüst már nem kerül velük a szervezetbe. Mivel ezek nem minősültek dohányterméknek, jövedéki adó sem volt rajtuk – eddig. Az áruk viszont hasonló volt, mint a normál cigarettáké, vagyis a mostani adóteherrel lényegesen drágábbá váltak, mint azok a termékek, melyeket kiváltottak. Azt azonban szakemberek véleménye szerint nem állíthatjuk egyértelműen, hogy egészségre nem káros termékeket tettek anyagilag jóval kevésbé elérhetővé, mint a rákkeltő cigarettákat, ugyanis ezeknél a hevítőrudaknál sem egyértelmű sok esetben, pontosan milyen anyagok vannak bennük.

Szintén változás, hogy a hevítőrudakat mostantól csak dohányboltokban lehet majd kapni. Az Európai Bizottság egyébként elkészített egy javaslatot a hagyományos cigaretta jövedéki adójának emelésére is. Így néhány hónapon belül azok a termékek is drágulhatnak a hazai boltok kínálatában. A hevítéses dohánytermékeknél is lesz változás: október végétől ezek esetében is betiltják az ízesítést, ahogyan azt korábban a hagyományos cigaretták esetében már megtették, és csomagolásukon kötelező lesz az egészségkárosításról tájékoztató képes és szöveges figyelmeztetések elhelyezése.

Hiába nem tartalmaznak dohányt, a hevítéses cigarettahelyettesítőkre is kiterjesztették a jövedéki adót. Fotó: Gémes Sándor/MW

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában