Márki-Zay Péter: A talajterheléses vizsgálatok rossz eredményt hoztak

2023.07.05. 08:06

Utat építenek a Tóth malom utcában

Már építik a 100 milliós utat Hódmezővásárhelyen a Tóth malom utcában. A gyűjtőút a várost kettévágó vasútvonal déli oldalán a Kaszap utcai körforgalmi csomópontot keleti irányban köti majd össze a Bajcsy-Zsilinszky és a Fáncsy utcával.

Kovács Erika

Építik az utat a körforgalomtól a szennyvíztelepig. Fotó: Kovács Erika

Mint arról már lapunk korábban beszámolt, Márki-Zay Péter polgármesteri programjában szerepelt a Tóth malom utca folytatása. A gyűjtőút tulajdonképpen elkerülő útként működik majd, ha teljesen elkészül. A mostani beruházás a projekt első üteme lesz, a Kaszap utca laktanya felőli körforgalmától a szennyvíztelepig. A 02041/84 helyrajzi számú földút nyomvonalán építenek szilárd burkolatú utat. Az önkormányzat közbeszerzésére 10 útépítő cég pályázott, közülük a Colas Zrt. ajánlotta a legalacsonyabb összegű kivitelezést 99 199 710 forinttal, amit fejlesztési hitelből finanszíroz a város.

A korábbi tervek szerint, legalábbis a közbeszerzési eljárásban a megépítendő útszakasz 388 méter volt, az út sávszélessége 3,25 méter, a burkolatszélessége 6,50 méter, amit egy-egy méteres padka szegélyez.

Fotó: Kovács Erika

 

A város hírportálja, a Hódpress azonban már teljesen más paraméterekről számolt be néhány napja. Azt írták, hogy az út hossza 355 méter, a szélessége pedig 5 méter lesz. Korábban úgy volt, hogy a kivitelezési szerződést február közepén írják alá, de a munka valamiért csak június legvégén kezdődött. 

Az útépítésről a polgármester az Városi Televízió Időben című műsorában beszélt. Kiderült, a talajterhelési vizsgálatok rendkívül rossz eredményt hoztak. 

Ha valaki a laktanya után, a körforgalomnál fordul be a Kaszap utca felé, akkor már lát ott gépeket. A munkaterületet a napokban átadtuk a kivitelezőnek. A talajterheléses vizsgálatok ugyan rossz eredményt hoztak, de hál’ Istennek, az eredetileg vállalt árban oldja meg a kivitelező a talaj stabilizálását, hogy megfelelően terhelhető legyen az út – mondta a Vásárhelyi Televízió Időben című műsorában Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. A tervek szerint az útszakasz augusztus végére vagy szeptember elejére készül el

 – jelentette be a polgármester.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában