2023.08.03. 15:37
Érdemes nagyon odafigyelni, hogy zárva legyen a kocsi ajtaja – Ezt Bakson ketten is drágán tanulták meg
A Kisteleki Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az eljárást egy férfi ügyében, aki egy nyitva hagyott autóból pénzt és bankkártyát lopott, egy másik nyitva maradt kocsit pedig el is vitt.
A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető 2023. március 29-én este vett észre egy nyitva hagyott autót Bakson. Az autóba ülve gyors kutatást követően megtalálta a sértett irattartóját, amit magához véve folytatta késői sétáját. Egy újabb nyitott autóra lett figyelmes, amiben az indítókulcsot is megtalálta, így könnyűszerrel el tudta vinni a járművet. A rendőrök reggelre azonosították a 20 éves csanyteleki férfit, akit elfogtak, és előállították a Kisteleki Rendőrkapitányságra.
Lopás és jármű önkényes elvételének megalapozott gyanúja miatt indult ellene büntetőeljárás. A kisteleki nyomozók az ügy vizsgálatát befejezték, az eljárás iratait megküldték az ügyészségnek.
A rendőrség felhívja a járműtulajdonosok figyelmét: – Mindig zárják be az ajtókat, az ablakokat húzzák fel, és kapcsolják be a riasztót akkor is, ha pár perce szállnak ki! Kiszállás után ellenőrizzék a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élesítését! – A riasztóberendezés mellett alkalmazhatnak mechanikai védelmet (kormány-, pedál-, váltózár) is. – Táskát, csomagot, mobiltelefont, GPS-t, egyéb értékes műszaki cikket, személyes iratokat, pénzt, bankkártyát, okmányokat ne hagyjanak a gépjármű utasterében (még a kesztyűtartóban sem)! – Ugyanez igaz az üres táskára, ruhaneműre is, hiszen az elkövetők a legkisebb értékek miatt is képesek betörni az ablakot vagy feltörni a zárat! – Ha módjukban áll, vegyék igénybe az őrzött parkolókat és az értékmegőrzőket! Esti parkoláskor lehetőség szerint kivilágított helyen álljanak meg! |