2021.11.19. 17:17
A megye értékei Makón
Pénteken Makóra érkezett az a rendezvénysorozat, amellyel a helyi identitást igyekszik erősíteni Csongrád-Csanád megye önkormányzata.
Fotó: Szabó Imre
A Hagymaház előtti téren a gyerekek hagyományos népi játékokkal játszhattak, bemutatót tartottak a tűzoltók, a környék kézművesei pedig portékáikat kínálták jó szívvel. Odabent pedig aki akart, kézműveskedhetett, szódát és különféle süteményeket kóstolhatott, miközben a színpadon egymást váltották a produkciók. Amikor ott jártunk, épp Csikota József vezényelt a Magán Zeneiskola fúvósainak.
Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: a Maros-parti városon kívül még 23 településre vitték, illetve viszik el a rendezvényt. Elsősorban azért, hogy a fiatalok megismerjék, milyen gazdag és értékes hagyománya, történelme van Csongrád-Csanádnak.
A megye értékei Makón – Szabó Imre fotói
Ami pedig a megyei identitást illeti, az egyik kézműves, a lapunk által bemutatott, sőt ki is tüntetett Deák Szilvia azt mondta, ehhez bizony hozzátartozik az is, milyen finomságok készülnek helyben, és jó, hogy alkalmat teremtenek az embereknek ezeket megismerni. Ő például Királyhegyesen készült sajtkülönlegességeket hozott. De megkérdeztük Drimba Tibor maroslelei polgármestert is, aki bűnmegelőzési és közbiztonsági témájú előadást tartott a fiataloknak.
– Szerintem ezeket az értékeket a szülők, nagyszülők tudják átadni olyan egyszerű dolgokkal, mint hogy megtanítják a hagyományos ételek készítésére, vagy az egymás iránti tiszteletre – mondta.