Helyi közélet

2022.05.23. 11:55

A gimnáziumban kaptak emléktáblát a szentesi olimpikonok

A Horváth Mihály Gimnázium aulájában állítottak emléket azoknak a sportolóknak, akik az iskolába jártak és eljutottak az olimpiára. A réztáblát három egykori gimnazista, Tóth László vízilabdázó, Tégla Ferenc diszkoszvető és Máté Hunor úszó leplezte le.

M.A.

Hét nagy előd neve került fel a táblára. Fotó: Majzik Attila

Hét nagy előd neve került fel a táblára. Fotó: Majzik Attila

A gimnázium olyan tudással vértezte fel ezeket az olimpikonokat, hogy a civil életben is megállták helyüket. Ebből a közegből, az alma materből elindulva jutottak nagyon magasra, az itt töltött éveknek is köszönhetően volt meg bennük a kellő erő, lélek és bátorság – mondta el a táblaavatón a kezdeményező Szentesi Vasutas Sportklub tiszteletbeli elnöke, Makra Zoltán.

A réztáblán a háromszoros olimpiai résztvevő Tóth László és Tégla Ferenc, valamint a két olimpiát megjárt Máté Hunor mellett olyan nevek szerepelnek, mint Dr. Papp László olimpiai ezüstérmes birkózó, Dr. Szécsényi József Európa-csúcstartó kétszeres olimpikon, Orosz Pál olimpiai bronzérmes labdarúgó és Tóth Noémi olimpiai aranyérmes vízilabdázó.

Van mit ünnepelnünk, és van mire büszkék lennünk – emelte ki a táblaavatón Tóth Tamás, a gimnázium igazgatója. – Az, amire ezek a sportolók képesek voltak, erőt ad nekünk a jelenen keresztül a jövőbe: a ma diákjainak is megvan a lehetőségük arra, hogy elérjék céljaikat és megvalósítsák álmaikat. Itt van előttük a példa, akikből erőt lehet meríteni és példaképként tekinteni rájuk – fogalmazott az igazgató.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában