2022.06.01. 19:29
Életet mentettek az egyetemi hallgatók és dolgozók

Körülbelül száz egyetemi polgár nyújtotta segítő karját. Fotó: Sándor Judit
A Szegedi Tudományegyetem az egyetlen hazai egyetem, amely elnyerte a Véradásbarát Felsőoktatási Intézmény címet. Az SZTE polgárai – hallgatók, oktatók és egyetemi dolgozók – mindig nagy számban jelentkeznek önkéntes véradónak. Ezen felbuzdulva immár 15. alkalommal szervezték meg a Szegedi Regionális Vérellátó Központtal a nagy egyetemi véradást szerdán, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
Nagyon fontos az utánpótlás biztosítása. Hogy a fiatalok is átérezzék a véradások jelentőségét, illetve a véradásokkal nyújtott támogatásokat. Hogy megérezhessék ők is, milyen jó dolog segíteni valakin – hangsúlyozta Lázár Mária, a Szegedi Regionális Vérellátó Központ regionális igazgató főorvosa, aki azzal folytatta, hogy már a középiskolás korosztály körében is iskolai előadások keretében buzdítják a segítségre a leendő véradókat. Úgy fogalmazott, büszke a régió nagy véradási kedvére. Hazánk biztonságos vérellátásához napi 1600-1800 egység vérre van szükség.
Nyáron mindig nehezebben elérhetőek a véradóink, mert elutaznak, nyaralnak. Igyekszünk felkészülni a tartalékokkal. Az egyetemi véradások nagyon sikeresek. Minden alkalommal körülbelül száz véradóra számíthatunk, ez idén már a negyedik alkalom. Minden egyes véradó három életet menthet meg, és az egyetemi hallgatók, oktatók és dolgozók nagyon elkötelezettek, mindig szeretettel jönnek az első hívó szóra, amiért nem tudunk elég hálásak lenni – mondta a regionális igazgató.
Szegedi hírek
- Tünetmentes, mégis halálos: így terjedhet el a Xylella Magyarországon
- Hogyan válasszunk napszemüveget? A legfontosabb szempontok, hogy tökéletes legyen a nyaralás
- Milliárdokból épült, azóta teltházzal dübörög, így lett a sportélet szegedi fellegvára a Pick Aréna
- Nem tudtuk levenni a szemünket róluk és amit utána mutattak, az mindenkit lenyűgözött – galériával, videóval
- A legintimebb pillanatban fotózta Trokán Nóra színészkollégáit