A gyertya fénye

Egyszerre megdöbbentő és megható az az amerikai esküvői kisfilm, amit a minap láttam a legnagyobb közösségi oldalon. A vőlegény ugyanis a szertartásra meglepetésvendégeket is hívott: annak a fiatalembernek a szüleit, aki évekkel korábban egy autóbalesetben elhunyt, és akinek a szívét ő kapta meg. A pillanat, amikor a szülők egy sztetoszkóp segítségével meghallgathatták a fiuk szívverését a vőlegény mellkasában, felemelő – zokog is mindenki, aki ott van. Hogyne volna az, hiszen a szülők így egy picit úgy érezhették, találkozhattak elveszített fiukkal, a vőlegény és rokonai pedig aligha gondoltak másra, mint hogy ő a szervátültetés nélkül, súlyos szívbetegként aligha élte volna meg az esküvő napját.

A szervátültetés évtizedek óta megszokott része az orvosi gyakorlatnak, mégis mind a mai napig körbelengi egyfajta misztikum. Különösen igaz ez arra az esetre, ha a donor nem élő ember. Hiszen a halottakból származó szerv által az elhunyt egy része tovább él, egyúttal új életet ad valakinek, aki enélkül meghalt volna. Különös érzés lehet életet kapni – egy halottól. Ebbe persze nem mindenki gondol bele szívesen, van, aki el is utasítja a transzplantációnak ezt a módját, a többség azonban jó érzéssel gondol néhai donorára. Hogy a kisfilmben látható vőlegény miként derítette ki, hogy kitől kapta a számára életet jelentő szervet, persze nem tudni. Magyarországon ezt nem árulják el, ahogyan a világ legtöbb országában sem, és ez így van jól.

Mindez arról jutott eszembe, hogy kedden volt az ismeretlen donorok emléknapja. Az érintett szervátültetettek ilyenkor otthon gyertyát gyújtanak, és megemlékeznek arról, akitől a legnagyobb ajándékot kapták. A gyertya fénye az életet jelenti, ami az orvostudomány fejlődésének köszönhetően kétszeresen is képes legyőzni a halált.