2023.05.09. 13:00
A kamara segíti a vállalkozásokat
A Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és annak kisteleki térségi szervezete vállalkozói fórumot tartott kedden a járási székhelyen, a Klebelsberg Művelődési Központban. Fekete Istvánné térségi vezető köszöntője után Kőkuti Attila kamarai elnök szólt a gazdaságról és a kamara szerepéről a KKV-szektorban.
Vállalkozói fórumot tartottak a Klebelsberg Művelődési Központban. Fotó: Imre Péter
Elmondta, szomorú, hogy országosan nő a felszámolási eljárások száma és növekednek az árváltozások, áremelkedések, jelenleg 30-50 százalékos. Csongrád-Csanád vármegyében 35 ezer vállalkozás működik, foglalkoztatásban jelentős a szerepük a kicsiknek, a KKV-szektor résztvevőinek, az árbevételben már jóval kisebb. Összehasonlításként megemlítette, hogy Ausztriában az egy főre jutó árbevétel a kisvállalkozásoknál jóval nagyobb, mint hazánkban. Az is fontos, hogy Magyarországon a találmányok, szabadalmak száma is folyamatosan csökken, most 1 millió főre 70-75 jut és 500 ezer munkavállaló hiányzik a gazdaságból. A vármegyében a vállalkozások 47 százaléka Szegeden működik, ugyanez az adat a kisteleki járásra 6 százalék. Megemlítette még, hogy országosan egyedülállóan, a megyei kamarai önkéntes tagok kamatmentes hitelt igényelhetnek, 5-10 millió forint erejéig.

Nagy Sándor, a vendéglátó Kistelek polgármestere saját tapasztalatai alapján – példákkal alátámasztva – arról beszélt, hogy az önkormányzatoknak mindent meg kell tenniük, hogy megfeleljenek a beruházójelölt elvárásainak, kívánalmainak és nem szabad sokáig gondolkodni, azonnal lépni kell, mert hoppon maradnak és a fejlődés túllép rajtuk. A fórum utolsó két előadója közül elsőként Kirizs Tibor a pályázást segítő folyamatokról szólt és tanácsokat adott a megjelenteknek, majd Kriston Katalin a kamaránál elérhető forrásszerzési lehetőségekről adott tájékoztatás. Végül átadták a Kistelek Térségéért díjat, amit Csókási Beáta vehetett át.