Lelkészként és bábművészként is Isten országát építi

Tanultam becsülettel, de aztán nem volt kedvem államvizsgázni. Marxista-leninista képzés volt, a szakdolgozatomnak pedig az volt a címe, hogy „A politikai manipuláció nyelvtani eszköztára”. 1984-ben a tanáraim jelezték, hogy ezzel nem fogok papírt szerezni. Megköszöntem, és mondtam, hogy nem is kell ilyen papír 

 Mindig is szerettem volna valami igazit tanulni, ahol nem csapnak be. A teológia tűnt számomra a legtisztább tanulmányi anyagnak. Kerestem, hogy hol van Isten, és hogy mire való vagyok én. Nem láttam más lehetőséget, mint hogy belekapaszkodjak ebbe a szent tudományba, ahol végül megtaláltam a helyem 

Tízéves voltam, amikor Magyarországon elindult a táncház mozgalom. Tóth Lajos tanító bácsi behozta az általános iskolába a magyar népáncoktatókat. Székit, dunántúlit, gömörit tanultunk táncolni, és ez nálunk egy kisebbségi ellenállásnak is számított. Ajtót nyitott egy egészen különleges műfajra. Amikor szembesültem vele, hogy a néptánc közösségeket kovácsol össze, tartás, viselet, csujogatás jár vele, rögtön nagyon megfogott. Utána 15 éven át táncoltam, és közben énekeltem

 Akkor találkoztam először a népénekkel, és hallottam először asszonyokat imádságos énekeket énekelni. Persze lehúzott rolók mögött, titokban, mert mindenki mindenkit figyelt. Akkor jöttem rá, hogy milyen csodálatos a népének és a hit

Rozsnyó mellett, Berzétén éltünk, ahol férjemmel alapítottunk egy hagyományőrző népdalkört. A falusi idősektől tanultam a mesemondást. Ahogy egymással kommunikáltak, sokat mondó gesztusokkal, hangsúlyokkal, gyönyörűséges tájszavakkal, ízes csettintésekkel, az egy csoda volt. A történetek mögött vidámság, pajkosság, játékosság húzódott 

Azon kívül, hogy egy lelkész igét hirdet, temet vagy esket, nagyon sokrétű közösségépítő és -gazdagító lehetősége van. Ismerek olyan lelkészt, aki szteppel, egy másik méhészkedik a gyülekezettel. Minden, amit arra tudunk felhasználni, hogy erősítsük a közösséget, eszköznek számít. A népzene, a mese, a tánc, a kézművesség is mind alkalmasak arra, hogy egy lelkész eszközei legyenek Isten országának építésében

Szétszóródtak a közösségek, átalakultak a falvak, városok. Különösen Felvidéken, ahol máig nem hevertük ki az 1946-os kitelepítéseket. Ahogyan azt sem, hogy miközben egy adott helyen éli egy ember akár az egész életét, csúszkál alatta, fölötte, körülötte a határ, és mindig máshogy hívják az országot. A zene, a mese, a tánc mind-mind segít abban, hogy az emberek kisközösségeket alkossanak. Nem csak a templomon bévül, hanem kívül is

Teljesen magyar falu, nincs is szlovák iskola, így könnyű magyar embernek lenni. Ahol ezelőtt éltünk, ott viszont nem volt könnyű. Amikor például március 15-i ünnepséget akartunk szervezni, beüzentek, hogy ki talál majd gyulladni a parókia

Egy-egy mesének nagyon fontos, rejtett üzenete van, nemcsak üres szórakoztatás. Ha kikódoljuk, ha nem, az illata belénk ivódik, és utat mutat. Azokat a meséket szeretem, amelyek határozottan rámutatnak arra, hogy nagy bajba kell jutni, ahol picit el kell időzni, és sírni kell. Át kell érezni a mélység minden gyötrelmét ahhoz, hogy elkezdhessünk kilábalni belőle. Sokan féltik ettől a gyerekeket, pedig nem kell, hiszen ők ugyanúgy érzékelik a gondokat, és nagyon élvezik, ahogy végül megtanulunk a gödörből kimászni 

Kálmánban az a kedvencem, hogy szőlőszemből születik. És ez annyira szép, hiszen minden gyermek egészen rendkívüli és egyedi. Különlegessége miatt azonban nem lesz egyszerű az élete. A másik, ami nagyon szép benne, hogy nem marad egyedül, talál magához való embert, Boriskát. Annyira gyönyörű, hogy az embernek van párja a világon, és meg lehet találni. Persze nem csak úgy az ölünkbe pottyan, meg kell érte harcolni