Szeged

2023.07.09. 14:20

Egyelőre nem kell rettegni a mesterséges intelligenciától

Egyedülálló killítás nyílik Szegeden szeptemberben, köszönhetően az I. Magyar AI képtár és a Szent-Györgyi Albert Agóra közös pályázatának. Az AI a mesterséges intelligenciát jelöli, ahogy már talán mindenki tudja, és a tárlaton csak olyan képeket lehet majd látni, amik azzal készültek. Ráadásul mindenki pályázhat. Hogy mi várható, meg egyáltalán mi az a mesterséges intelligencia, arról Brillmann Zsolt, közösségimédia-menedzser beszélt lapunknak.

Suki Zoltán

Ha kérjük, bármit megfest a mesterséges intelligencia. Fotó: Brillmann Zsolt

A mesterséges intelligenciát az atomenergiához tudnám hasonlítani. Lehet jóra, például energia előállítására, de rosszra, akár atomfegyverek készítésére is használni

 – mondta lapunknak Brillmann Zsolt. A közösségimédia-szakértő segítségével most egy eddig példa nélküli pályázatot írt ki az I. Magyar AI képtár és a Szent–Györgyi Albert Agóra a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. A lényege, hogy bárki pályázhat rá saját képpel, amit a mesterséges intelligenciával készíttetett el. A tárlat ezekből a beérkezett alkotásokból nyílik meg, ahol mindezek mellett a legújabb fejlesztéseket, technológiákat és alkalmazási területeket is bemutatják a digitális képalkotásban. Néhány dologra azonban figyelni kell: a levél tárgyában fel kell tüntetni a nevünket és az alkotás témáját, továbbá a parancsot, amivel a kép készült. Emellett szükséges egy képernyőmentés is, amelyen látszik a parancs és a kép is. Nevezni augusztus 3-ig lehet.

Arról pedig hogy tulajdonképpen mi is a mesterséges intelligencia, és mi mindenre lehet jó, Brillmann Zsolt azt mondta, hogy egy nagyon új területről beszélünk. Szerinte a mesterséges intelligencia az emberiség első, valós harmadik típusú találkozása, hiszen egy olyan intelligenciával fogunk találkozni, amik nem mi vagyunk.

Azért azt tudni kell, hogy jelenleg ezek még nem igazi mesterséges intelligenciák. Ezek csak adott információkból az utasításainkra alkotnak meg válaszokat. Vagyis az általunk bevitt információkból rajzolnak meg képeket, írnak szövegeket, vagy akár zenét is 

– tette hozzá.

Azonban előbb-utóbb eljön az idő, amikor már nem kell az embereknek „tanítani” a mesterséges intelligenciát. Akkor más teljesen önállóan, bevitt adatok nékül tud szinte bármit megalkotni.

Arról pedig, hogy kikre jelent veszélyt a mesterséges intelligencia, Brillmann Zsolt meglehetősen egyezerű választ adott. Szerinte a középszerűségnek, a középszerű alkotóknak, szövegíróknak, zenészeknek lesz vége, akik könnyen helyettesíthetők. Azonban azoknak, akik átlagon felül teljesítenek, nincs tartanivalójuk az újtól.

És a közösségimédia-szakértő elmondott még egy érdekes dolgot is. A mesterséges intelligencia valószínűleg sosem tudja helyettesíteni a fizikai munkát végőzőket. Vagyis a kőművesek, az asztalosok, az autószerelők, a műkörmösők és még sorolhatnánk a szakmákat lehetnek egyelőre a legnyugodtabbak. A szakértő szerint összességében egyelőre nem jelent nagy veszély a mesterséges intelligencia, de nagyon oda kell figyelni arra, hogy mit hoz ki belőle az emberiség. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában