Petőfi utca 6.: Márki-Zay Péteréknek az összes új zár kulcsait oda kell adnia a Szőnyi iskolának

2023.10.26. 14:00

Nem zárhatta volna ki az önkormányzat a reformátusokat

A birtokállapot helyreállítására kötelezte a vásárhelyi önkormányzatot Mórahalom jegyzője. Az elszállított ingóságokat pedig vissza kell vinniük.

Kovács Erika

Birtoksértést követett el a vásárhelyi önkormányzat, nem cserélhettek volna zárakat. Fotó: Török János

Helyt adott a birtokvédelmi eljárásra kijelölt mórahalmi jegyző a Hódmezővásárhelyi-Ótemplomi Református Egyházközség birtokvédelmi kérésének – ezt a Promenád24.hu írta meg, közzétették az erről szóló és a birtokukba került dokumentumot is.

A Szőnyi Benjámin Református Általános Iskolát fenntartó Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközség, élve a törvény adta jogával, idén februárban tulajdonba kérte az épületet, az önkormányzat azonban, a törvény rendelkezése ellenére sem hajlandó azt ingyen odaadni. Egy nappal a tanévnyitó előtt az önkormányzat lecserélte a zárakat az iskola által használt földszinti termeken, így az intézmény nem fért hozzá az ott lévő tárgyi eszközeihez, nem tudták használni a néptáncoktatáshoz szükséges tánctermet sem. Az intézmény szerint szerződésük van a helyiségek használatára, az önkormányzat szerint nincs.

A reformátusok birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek, amit a mórahalmi jegyző folytatott le. A jegyző a határozatban megállapította,  hogy a vásárhelyi önkormányzat birtoksérelmet követett el a Szőnyi iskola ellen azzal, hogy augusztus 30-án a földszinti helyiségek ajtajainak zárjait „tilos önhatalommal feltörte”, lecserélte, majd október 13-án ezen helyiségek egy részét kiürítette, a Szőnyi iskola ingóságait elszállította.

A mórahalmi jegyző arra kötelezte a hódmezővásárhelyi önkormányzatot, hogy állítsa helyre a birtokállapotot, vagyis hogy a Szőnyi iskola a Petőfi utca 6. szám alatti ingatlan földszinti helyiségeibe zavartalanul bejuthasson. Ezen felül az új zárakhoz tartozó összes kulcsot biztosítania kell az iskolának, az elszállított ingóságokat pedig az eredeti állapotnak megfelelően vissza kell helyezniük a földszinti helyiségekbe. Arra is kötelezte a mórahalmi jegyző a vásárhelyi önkormányzatot, hogy tartózkodjon a hasonló birtoksértő magatartástól.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában