2024.06.05. 19:35
Okostáblákat ajándékoztak a Bárczi iskolának - Galéria
Az öt okostáblát szerdán adták át a roratysták a Bárczi iskolának. Fotó: Gémes Sándor
Öt okostáblát ajándékozott a Szent-Györgyi Albert Rotary Club a Szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskolának. Sojnóczky Sándor, a klub soros elnöke lapunknak elmondta, klubtársa, Bozsó Miklós ötlete volt, hogy segítsék az intézményt, amellyel a középiskolásokból álló Rotaract klubnak már korábban is volt kapcsolata.
– Megkérdeztük, miben tudnánk segíteni, az igazgatónő pedig az interaktív táblákat említette meg – mesélte.
Okostáblákat ajándékoztak a Bárczi iskolának - Galéria: Gémes Sándor
Mucsiné Erdei Mónika intézményvezető kiemelte, az autista gyermekek oktatásában nagy segítség ez az eszköz, hiszen jobban felkelti az érdeklődésüket, így jobban motiválhatók a tanulásra. A szegedi rotarysták ezért erre a célra kezdtek el gyűjteni. Több mint hatvanan járultak hozzá az adományhoz, a klubtagokon kívül külső támogatók is. A Szegedi Fegyház és Börtönben például börtönszínházi előadást rendeztek, majd díszvacsorát. A program bevételéből egy táblát tudtak venni. További négyet pedig az egyéb adományokból szereztek be, összesen mintegy 3 millió forintot költöttek erre a projektre.
Az öt táblát szerdán adták át az intézménynek. Az eszközöket már egy hete használják azokban az osztályokban, ahol autista gyermekeket is oktatnak, és szinte minden órán működnek, akkora sikerük van.
Szegedi hírek
- A zenei vezető a Rebecca produkció láthatatlan motorja
- Egy Csongrád-Csanád vármegyei fagylaltozóban megtiltották a fagylaltkészítést
- Borovicsék: Apa és lánya először együtt a színpadon a Rebeccában
- A jövő újságírói táboroznak az Agórában
- Szegedből merítenek inspirációt a művésztelep alkotói