A konzervatív iskola előnyeiről beszélgettek

Miben rejlik az oktatás sikeressége? címmel egész napos pedagógus konferenciát rendeztek szerdán az MCC szegedi képzési központjában. Ennek részeként mutatták be Nicholas Tate Konzervatív iskola című könyvét. Ennek kapcsán Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese, Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója és Szakos Enikő, az MCC Tanuláskutató Intézetének intézeti koordinátora a tradicionális oktatás újjászületéséről beszélgettek, illetve arról, hogy mibe rejlik annak értéke. Constantinovits Milán elöljáróban leszögezte, a poroszos oktatás kifejezés erős ellenérzést vált ki sokakban, ezért inkább konzervatív iskola kifejezést használnak. 

Először a pedagógusok szerepéről beszéltek. Szakos Enikő kijelentette: a gyerekközpontúság mára már a szélsőségek felé megy, amellyel elveszítjük azt a hierarchikus rendszert, amelyre szerinte tanár és diák között szükség van. – Ma már partneri viszonyról, nem mester-tanítvány viszonyról beszélünk. Pedig ahhoz, hogy egy tanár neveljen, tanítson, kell, hogy a diákok felnézzenek rá – mondta.

Ezt követően a lexikális tudás szükségességét vették górcső alá a szakemberek. Mint mondták, sokak szerint ez már nincs meg, pedig erre az így megszerezhető kollektív tudásra lehet csak építkezni. – A kompetencia- vagy tudásalapú oktatás dilemmája álprobléma, hiszen a tudásalap biztosítása és a képességfejlesztés egymást erősítő folyamatok. A kompetenciafejlesztés fetisisztái azt felejtik el, hogy ez is a klasszikus tudásra épít. Hiszen csak akkor tudunk megoldási módszert választani egy problémára, ha szélesek az ismereteink – jelentette ki Constantinovits Milán. Hozzátette: a konzervatív oktatási elv arról szól, hogy a kulturális identitás megerősítése, amely fogódzót ad a világban, az iskolák feladata. – Ha tehát ez nincs, csak kompetenciákat fejlesztünk, az identitásunk fog elveszni – tette hozzá.

A beszélgetésen szó esett még a klasszikus tantárgyak szükségességéről és arról is, mi a baj a kötelező olvasmányokkal. Utóbbi témában egyébként nem értettek teljesen egyet: volt, aki szerint kulturális kánonként, közös szellemi alapként szolgálják a nemzetet, hiszen olyan művek, amelyeket mindenki ismer, és ha azt mondjuk, hogy ezeket a mai fiataloknak már nem kell elolvasniuk, azzal őket degradáljuk, azt feltételezve, hogy nem képesek rá. De elhangzott olyan vélemény is, hogy ha a célja az lenne, hogy megszerettesse az olvasást, nem a mostani kötelezők erre a legalkalmasabbak.