Szegedi hírek

2022.12.27. 19:52

János napi borszentelést tartottak a dómban - Galéria

Szent János ünnepén megáldotta Kondé Lajos plébános a borokat, amelyeket a dóm szentmiséin használnak. A boráldással szimbolikusan minden emberi munkára is áldást kért.

Koós Kata

A hagyomány úgy tartja, ha a megszentelt bort a hordóba öntik, akkor Isten áldása lesz mindazokon, akik abból a borból isznak. Fotó: Török János

Szent János volt a legfiatalabb a 12 apostol közül, a szeretett tanítvány, aki az utolsó vacsorán Jézus mellett ült. Krisztus kereszthalála előtt az ő gondjaira bízta édesanyját, Máriát, és mestere feltámadása után az apostolok közül elsőként János ismerte fel a Megváltót. A tanítványok közül egyedüliként halt természetes halált. 

A János napi borszentelés hagyományának alapja egy középkori legenda, amely szerint egy pogány főpap egykor azt mondta Szent Jánosnak, hogy csak akkor lesz hajlandó hinni Krisztusban, ha János megiszik egy kehely mérgezett bort, és az nem árt neki. A mérget először megitatták két gaztevővel, akik azonnal meghaltak. Majd Szent János imádkozott, megáldotta a kelyhet, kiitta, és életben maradt. Köpenyét a gonosztevőkre terítette, akik feltámadtak. A pogány főpap azonnal megkeresztelkedett.

A tradíció szerint a borszentelést karácsony harmadnapján tartják. Kedden Kondé Lajos plébános áldotta meg a fogadalmi templomban a szentmiséken használt bort.

– Szent János apostol és evangelista közbenjárására áldd meg és oltalmazd mindazokat a benned hívőket is, akik ebből a borból isznak. És miként Szent Jánosnak nem ártott meg a neki adott mérgezett ital, ugyanúgy mindazok, akik Szent János tiszteletére ebből isznak, az ő érdemeiért maradjanak mentesek minden mérgező és ártó hatástól. Add, hogy akik ezt megízlelik, azok szent neved segítségül hívására erőt és üdvösséget nyerjenek – hangzott el a boráldásban. 

Majd a plébános elmondta, az emberi munka gyümölcseként a borra mondott áldás minden emberi munka megszentelése is. 

– Hálát adunk Istennek a kapott kegyelmekért, a munka gyümölcséért, a közösségért. Ahogy a hagyomány tartja, ha a megszentelt bort a hordóba öntik, akkor az Isten áldása lesz mindazokon, akik abból a borból isznak. Számunkra egy üzenete van: Isten oltalma, szeretete kíséri mindazokat, akik hozzá tartoznak, akik mernek ráhagyatkozni, és olyan szeretettel vannak Jézus iránt, mint Szent János apostol – mondta Kondé Lajos.

 

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában