Ismét evezőt ragadott a szegedi Vajda Attila

Tulajdonképpen így kell bekerülni ismét az országos sajtóba – vetettük fel mosolyogva a beszélgetés elején 2008 ötkarikás aranyérmesének, hiszen miután a hír futótűzként terjedt, talán az olimpiai sikere után kereste annyi újságíró, mint most.

Nincs titok

– A legszebb az egészben, hogy én ezt senkinek nem mondtam el, a tervemet pár ember tudta csak. Aztán miután nemrégi­ben Szegeden edzettem a Maty-éren, rá nem sokkal egy­­re többen elkezdtek telefo­nálni, hogy tényleg indulok az országos bajnokságon, meg szeretnék kijutni az olimpiára? Először kicsit mérges voltam, honnan jutott ki az információ, de ter­­mészetesen hazudni nem akartam, így egyértelműen el­­mondtam, valóban rajthoz állok az ob-n, de az olimpiáról szó sincs, az már valótlanság lenne. Három és fél évig lapátot nem fogtam a kezembe, nekem már 2018-ban el kellett volna kezdeni készülni, hogy olyan állapotban legyek, bármiféle módon is beszélhessünk az öt­­karikás játékokról. Bár egy forgatókönyv esetén mégis: elsőként mondjuk az országos bajnokságon a mezőny fele be­borul a vízbe, a másik pedig has­­menést kap, továbbá jönnek a dinoszauruszok, és engem elkerül a cunami Szolnokon. Miután így megnyerem az ob-t, s ezzel kijutottam az európai pót­kvalifikációs versenyre, ott nagyon sok pénzt fizetek mindenkinek, hogy találjon más el­­foglaltságot magának arra az időre. Ebben az esetben tényleg szerezhetek egy kenus kvótát Tokióra! Aztán a szövetség meg azt mondja, menjen már más helyettem – válaszolta kiváló humorát is megcsillantva a 37 éves Vajda Attila lapunknak, egyben le is hűtve a vele szemben esetleg támasztott túlzó vá­­rakozásokat.

Másfél hónapja edz

Március végén, a karantén alatt szervezett egy házi versenyt a tanítványainak, akkor ő is ha­­jóba térdelt, hogy teljesítse a távot. Azonban komolyan, na­­pi szinten másfél hónapja gyakorol.

Azért, hogy ilyen rövid idő alatt mégis hova jutott (vissza), jelzi: az interjú napján evezett 2000 métert 9,16 perc alatt teljesítette, ez új csúcs számára, május végén ez az idő 10,20 volt. Viszonyításképpen Hajdu Jonatán legjobbja ugyanitt 8 perc és 50 másodperc.

– Mostanra sikerült eljutnom oda, amit szerintem a fel­­nőtt mezőny közepe, illetve vége tud jelenleg – nyilatkozta Vajda Attila. – Egyébként az első kétezres pályák alatt há­­romszor meg kellett állnom, a végén kétszázas volt a pulzusom, elsötétült minden és majdnem elájultam, szóval innen indultam. Ahhoz képest jelenleg már egyben végigme­gyek, nem mondom, hogy a végén nem „halok meg”, de azért ez már jobban mutat. Azért ezer méteren még nem tar­­tok ott, hogy négy percet evezzek, nem szisztematikusan készülök, ahhoz külön edzéstervet kellett volna írni. Evezgetek, kenuval tartok edzéseket a lányoknak, kondizok is mellette, így kell elképzelni a felkészülést. Egy dolog azért mellettem szól: a rutin – tette hozzá.

Persze rögtön felmerül, hogy egy sportolóban, aki ennyi nagy sikert elért, csak megmozdul a versenyszellem, és úgy áll a rajthoz, hogy mindenkit le akar győzni. A szolnoki versenyen többek között a saját tanítványait, ami azért elég pikáns lenne.

– Nagyon remélem, hogy elvernek, mert edzőként ma­­gam ellen kell szurkolnom eb­­­­ben az esetben. Mégis mit szólnának, ha a „nyugdíjas” megelőzné őket. Elég reális embernek tartom magam, ami azt jelenti, egy jó pályát azért sikerülhet mennem, de nem hiszem, hogy az ezer egyes döntőjébe bejutnék. Bár van még három hetem... – mondta Vajda.

– Nem dédelgetek hiú ábrándokat. Párosban a tizenhat éves unokaöcsémmel, Papp Lászlóval indulok, aki ifjúsági válogatott. Óriási dolog, hogy családon belül, húsz év korkülönbséggel indul kettes hajó a felnőtt bajnokságon. Azon felül meg örök emlék lesz mindkettőnk számára.

Hiányzott

Miért pont most? Vajda a visszatérésről is beszélt.

– Csupán azért, mert nagyon hiányzott, nagyon szerettem ezt a sportot, viszont négy évvel ezelőtt elveszett belőlem ez az érzés, ami miatt ilyen hosszú ideig nem fogtam lapátot. Már a tavalyi szegedi világbajnokságon is ki kellett mennem evezni egyet a pályára, mert ismét át akartam élni azt az érzést, mint 2011-ben, amikor szintén több ezer néző előtt nyertem. Most így, hogy látom a kicsiket és a nagyokat, visszajöttek a régi érzések. Imádtam és imádok edzeni, ezért éltem és haltam, amihez újra kedvet, motivációt kaptam. Ehhez nem négy év kihagyás kellett, hanem egy olyan közeg, ahol megint azt érzem, amiért szerettem kenuzni. Ezt megtaláltam Dunaújvárosban, itt ismét önmagam lehetek, ami az elmúlt időszakban rettentően hiányzott.